About Us

Sándor Péter

Sándor Péter, okleveles környezetmérnök, környezetvédelmi szakértő a Balaton Világörökségéért Alapítvány kurátoraként 2000 óta munkálkodik azon, hogy a Balaton-felvidék elfoglalhassa méltó helyét a Világörökségi címmel rendelkező, kiemelkedő egyetemes értékekkel bíró helyszínek között.

2006-2013 között a világ 140 országában működő, tervezéssel, tanácsadással foglalkozó piacvezető vállalatának (Mott MacDonald Group) magyarországi üzletág vezetőjeként számos jelentős hazai és nemzetközi (pl: USA, UK, Norvégia, Lengyelország) környezetvédelmi projektet irányított, több mint egy évtizeden keresztül. Felépítette és vezette az ország egyik legerősebb környezetvédelmi szakértői csapatát, a cégcsoporton belül pedig az ERA (Europe-Russia-Africa) divízió fenntartható fejlődés munkacsoportját irányította.

2013 óta környezetvédelmi vezetőként több jelentős energetikai projekt (pl: Déli Áramlat, Keleti Gyűrű gázvezetékek) megvalósításában vett részt.