Kutatás és Tanulmányok

Kisvárosok reneszánsza: A kőszegi példa

Kisvárosok reneszánsza: A kőszegi példa / Szerk. Miszlivetz Ferenc

A kreatív város olyan hely, amely erős történelmi hagyományokkal rendelkezik, ahol virágzik a művészet és a kultúra, ahol a lakosoknak kreatív és változatos önkifejezési eszközeik vannak. Olyan város, mely nagy teret enged az egyéni képzeletnek, és a széles körű társadalmi befogadás/elfogadás által hatékony párbeszédet tesz lehetővé az identitás, a jogok, a különböző vallások és az általános társadalmi jólét tekintetében.

„… a tudás és a kreativitás fontos hajtóereje lehet a helyi gazdaság fejlődésének mind a fejlett nyugat-európai, mind a kevésbé fejlett és gyökeresen eltérő történelmi-politikai-gazdasági múlttal rendelkező közép-európai országokban. Az új világtrend Kőszeget is elérte.” /Szemző Hanna és Tönkő Andrea/

„A városok és közösségeik életében meghatározó szerepe van egyedi identitástudatuknak; (..). A történeti épületek – fizikai mivoltukkal, állandóságukkal, valóságos és szimbolikus jelenlétükkel – éppen ennek az önazonosságnak a legfontosabb látható (és amellett különböző funkciókra használható) attribútumai.” /Fejérdy Tamás és Z. Karvalics László/

„A lassú turista messziről elkerüli a tömegek által látogatott desztinációkat, eredeti, autentikus élményekre vágyik. Nem egyszerűen várost néz megtekintve a kötelező listát, hanem megéli a helyet. Nem standardizált ételeket fogyaszt, hanem helyi specialitásokat helyi alapanyagokból.” /Ernszt Ildikó/

A kötet szerzői: Bokányi Péter, Ernszt Ildikó, Fejérdy Tamás, Gyurácz-Németh Petra, Kiss András, Lőrincz Katalin, Szabó Lajos, Szemző Hanna, Tönkő Andrea, Z. Karvalics László, Zilahy Gyula

A kötet tanulmányai a TÁMOP-4.2.1.D-15/1/KONV-2015-0006 projekt keretében jöhettek létre.

Tartalomjegyzék

2016

462 oldal

978-615-8052-90-0

Ár: 2490 Ft

Kedvezményes ár: 1.245 Ft

A könyv megvásárolható közvetlenül a kiadótól, az alábbi LINKRE kattintva. A kötetet postán juttatjuk el, ennek költségei a vásárlót terhelik.

A könyv elérhető a Prospero Internetes Könyváruházban is, a következő linken: https://www.prosperod.hu/katalogus/