Kutatás és tanulmányok

XXIII. Nemzetközi Nyári Egyetem: Európa a változás viharában – Kelet-Európai forgatókönyvek

Európa a változás viharában

Kelet-Európai forgatókönyvek

2018. június 24 és július 06. között
Kőszeg, H-9730 Chernel u. 14.

Huszonharmadik alkalommal rendezi meg Nyári Egyetemét Kőszegi Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete (iASK) és a Társadalmi és Európai Tanulmányok Intézetével (ISES) és a Pannon Egyetemmel együttműködve, a Közép-Európai Kezdeményezés (CEI) támogatásával. 1996 óta a Nemzetközi Nyári Egyetem nagyszerű lehetőséget nyújt a szakértőknek, szakembereknek, politikai döntéshozóknak, kutatóknak, társadalomtudósoknak és diákoknak, hogy találkozzanak és megvitassák a kortárs kihívásokat és a nemzetközi együttműködéssel kapcsolatos legfontosabb kérdéseket.

A Nemzetközi Nyári Egyetem az új ismeretek létrehozására, felhalmozására és terjesztésére összpontosít. Multidiszciplináris megközelítésben kerülnek napirendre az európai integráció és az EU széthullásának veszélyeivel kapcsolatos politikai, ideológiai, gazdasági és kulturális dinamikáját érintő kérdéskörök. A politikusok, társadalomtudósok, gyakorlók, kulturális örökség szakértők és művészek izgalmas élményt nyújtanak a résztvevők számára. A diákok betekintést kapnak abba, hogy hogyan kamatoztassák a helyi, nemzeti, regionális és transznacionális folyamatok terén folytatott kutatásaikat a változó európai térségben.

A globális átalakulásokra és a növekvő globális válságokra reflektálva új gondolkodási módokat kell kialakítani. Ahogy az összetett és kölcsönösen összefüggő stratégiai gondolkodás a kutatásoknak új lendületet ad, a különböző területeken dolgozó szakértők új több nézőpontból elemzik az adott kérdést: a regionális fejlesztési stratégiáknak például mindenhol a helyi sajátosságok szem előtt tartásával kell, figyelembe kell venniük a társadalmi és gazdasági kohéziót és a fenntarthatóságot is az egész kontinensen.

Az európai demokráciák jövője, a Közép-Európa sorsára a mai napig erős hatással bíró, a kommunizmus korából származó örökség, a térségben hagyományosan jelen lévő, illetve az Európába irányuló migrációs folyamatok miatt egyre erősebben megjelenő vallások, továbbá a klímaváltozásból adódó társadalmi és gazdasági folyamatok összetett problémakört alkotnak, amely az EU egészére komoly hatással van. Ezen folyamatok megértése és az összefüggések elemzése többirányú megközelítést igényel, amelyet a több mint 20 országból érkező szakértők biztosítanak.

A hazai és nemzetközi szaktekintélyek – mint Sean Cleary (Világ Jövője Alapítvány) Simon Duke (Európai Közigazgatási Intézet) vagy William Outhwaite (Sussex-i Egyetem Európai Tanulmányok Intézete) Erhard Busek (volt osztrák alkancellár) – mellett az előadók között helyet kapnak az FTI-IASK vezető kutatói is, köztük Miszlivetz Ferenc, Bába Iván, Bogárdi János, Jody Jensen vagy éppen Stuart Holland és James M. Skelly.

A Nyári Egyetem célja, hogy az előadók és a hallgatók, illetve az érdeklődők között olyan párbeszéd alakuljon ki, ahol nemcsak az eltérő véleményeket ütköztetik, hanem érdemi megoldási javaslatokat is találnak a jelenünket érintő globális problémák lokális kezelésére.

A szakmai előadások mellett esténként ingyenes koncertek (Sijin Chen zongorakoncertje és a Heruvimi Macedón Női kamarakórus középkori énekkoncertje) és kiállítások (Gabriele Matzner festőművész) színesítik a Nyári Egyetem programját.

Topics:

  • European Security and Security Policy in a Changing Global Landscape
  • Remembering and Forgetting Communism
  • The Future of European Democracy and Democracy in a Global Context
  • Memory and Populist Politics in Popular Culture
  • At the intersection of Migration and Populist Politics
  • Societies at Risk: Climate Change and Sustainable, Resilient Societies
  • From Global to Local Sustainability: Microregional Aspects and the Circular Economy
  • Interreligous Dialogue
Application deadline: 31st May 2018 
Application deadline: 15th June 2018 (only for CEI students!)

Application Form

Participation fee:

EUR 450 for participants from non-CEI countries

EUR 100 for participants from CEI countries

The organizers provide:

  • educational programme and materials
  • special events (opening-closing dinner), crossborder excursion
  • accommodation with breakfast and lunch
  • (if you need) 5 ECTs by the University of Pannonia you should give a presentation.

Participants cover:

travel costs to/from Kőszeg

insurance

Applicants please send us the following:

  • completed application form
  • a 2-page statement on the topic of your academic interest (description of your studies, fields of research and their relation to the topics of the International Summer University)
  • CV

Eligibility: Students pursuing their BA, MA or PhD degrees and have academic and/or professional interest and enthusiasm for the topics.

 

For more information please contact: [email protected] OR [email protected] OR call 0036-94-200-520.