Kutatás és Tanulmányok

Csepeli György: A városi levegő kreatívvá tesz (Magyar Tudomány, 2017.)

Tűzrakóhely, templom és emberek egy városi téren. "Csepeli György" témához illő kép.

„A város az emberi társadalom sajátos létmódja, mely nem következik az evolúciós előzményekből. A gyűjtögető, halászó, vadászó hordalét örökös vándorlást jelentett, aminek véget vetett a letelepedettséghez kötött átállás a mezőgazdasági termelésre.”

Város csak ott és akkor jött létre, amikor az együtt élő emberek egy csoportja kilépett a közösségi keretekből. A társulás közvetlen hálózata helyére közvetett kapcsolatok kerültek, melyek szerepek szerint különböztették meg és különítették el az embereket. Hosszú időnek kellett eltelnie, míg a városlakók eredetileg törpe kisebbségéből többség lett.”

Csepeli György szociológus, egyetemi tanár Kisvárosok reneszánsza – A kőszegi példa c. FTI-KRAFT kötetről írt könyvrecenziója a Magyar Tudomány 2017 márciusi számában jelent meg.
Kisvárosok reneszánsza – A kőszegi példa. Szerk. Miszlivetz Ferenc

2016

462 oldal

978-615-8052-90-0

Ár: 2490 Ft

A könyv megvásárolható a kitöltött és aláírt megrendelőlap [email protected] e-mail címre való megküldésével. A megvásárolni kívánt kötetet postán juttatjuk el, aminek költségei a vásárlót terhelik.