Közel húsz éve foglalkozom az egészségközpontúsággal kutatások és elemzések, programfejlesztések, valamint szolgáltatások kidolgozása során. Itthon rendszeresen azzal találkozom, hogy az egészségről azonnal az egészségügy jut a legtöbb ember eszébe, és rögtön utána a kórházak, valamint azok állapota. Tényleg ilyen nagy mértékben a kórházakon múlna az egészségünk?

Már az elnevezés is gyanút kelthet bennünk – a kórok háza. Ide akkor kerülünk, ha már nem vagyunk egészségesek. A hagyományos orvoslás elsősorban a gyógyítással foglalkozik, a legtöbb erőforrást azokra a beavatkozásokra fordítja, amelyek valamilyen módon helyre állítják az egészséget, vagy legalábbis lehetőséget adnak a jobb életfunkciók elérésére.

Nézzük meg két területen, hogyan teljesítünk európai összehasonlításban a beavatkozásokban és az azt megelőző, valamint követő tevékenységek eredményességben. A szívinfarktus kezelésében a hazai ellátás megközelíti az egyik legjobb európai eredményt elérő svéd gyógyítási eredményeket, és a hazai szívcentrumokban elvégzett koszorúér-tágítások még jobb életkilátásokat biztosítanak, nyugodtan kijelenthetjük, nagyon magas színvonalon. Ugyanakkor az egy éven belüli halálozási adatok sokkal rosszabbak, kétszer annyian halnak meg, mint számos európai országban. A felfedezéssel is rosszul állunk. A szívinfarktus bekövetkezése és a kórházi beavatkozás között eltelt idő jóval hosszabb az elvártnál, melynek oka a tünetek jelentkezése utáni késői mentőhívás.

Az onkológiai ellátások közül a mellrák esetében a kezelésben az európai országok átlagán teljesítünk, nagyon közel Ausztriához és Szlovéniához a FutureProofing Healthcare Breast Cancer Indexe szerint. A palliatív ellátásban már gyengébben teljesítünk, azonban még mindig nem rossz a helyzet. Ugyanakkor a megelőzés és diagnózis területén messze lemaradunk minden európai országtól. Az elhízás, dohányzás, alkoholfogyasztás magas aránya és a szűrővizsgálatokon való alacsony részvétel mind kórházon kívüli oka a rossz életkilátásoknak.

És amennyiben figyelembe vesszük, hogy a magyar lakosság 60%-a „egészségkoptató”, látjuk, hogy olyan terhet rakunk a kórházainkra és az ott dolgozókra, amelynek csaknem lehetetlen megfelelni.

A helyzetet a betegutakat vizsgálva érdemes értékelünk: ahogy egyre messzebb vagyunk a kórházaktól, annál távolabb kerülünk az európai országok egészségességétől.

Lantos Zoltán, KRAFT Társadalmi Innováció