Kutatás és Tanulmányok

Zahorán Csaba: Közép-Európa három közép-európai szemével (Hitel, 2021/5)

 

„Tulajdonképpen egy arra tett kísérlet, hogy a régió „keleti” feléből nézve fogalmazzák meg és foglalják össze a térség sajátos helyzetét Európán belül az utóbbi három évtized, illetve az aktuális helyzet tükrében. Egyúttal pedig egy vitairat is, amely az olvasót is további kérdésekre – vagy akár vitára – készteti.”

Zahorán Csaba recenziója a Hitel című folyóirat májusi számában jelent meg 2021-ben.

 

A recenzió teljes szöveggel elérhető ITT.