Kutatás és tanulmányok

XXIV. Nemzetközi Nyári Egyetem – 1989-2019 – 30 év múltán – Közép-Európa globális szemszögből

XXIV. Nemzetközi Nyári Egyetem – A Kőszegi Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete (FTI-iASK), a Társadalmi és Európai Tanulmányok Intézetével (ISES) és a Pannon Egyetemmel együttműködésében

24. alkalommal rendezi meg Nyári Egyetemét Kőszegi Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete (FTI-iASK), a Társadalmi és Európai Tanulmányok Intézetével (ISES) és a Pannon Egyetemmel együttműködve.

1996 óta a Nemzetközi Nyári Egyetem nagyszerű lehetőséget nyújt a társadalomtudósoknak, politikai döntéshozóknak, kutatóknak és diákoknak, hogy találkozzanak és megvitassák a korszak aktuális kihívásait és a nemzetközi együttműködéssel kapcsolatos legfontosabb kérdéseket.Idén lesz 30 éve, hogy visszafordíthatatlanná vált a közép-kelet-európai országokban a rendszerváltozásnak nevezett folyamat. A nagyhatalmi alkuk következtében a szovjet érdekszférából kikerült egykori keleti blokk országai előtt ismét megnyílt az út a nyugati típusú demokráciák felé. A 90-es évekre jellemző optimizmussal és nagy lendülettel kezdődő európai integrációs folyamatokat előkészítő időszakot követően, a 2004-es jogi csatlakozás után hamarosan már konkrét problémákkal kellett szembenézniük az újonnan csatlakozóknak, illetve Európa magországainak. A 2008-as gazdasági világválság következményei, a közel-keleti háborúk és az észak-afrikai arab tavasz okozta tömeges migráció kihívásai óriási súllyal nehezedtek és nehezednek ma is az EU-vezetésre. Rengeteg külső és belső feszültség okozta társadalmi, politikai, szociális és kulturális alapkérdés merült fel az utóbbi években, melyekre valódi válaszokat kell adnia az egységesülő Európának.A Nyári Egyetem célja, hogy az előadók és a hallgatók, illetve az érdeklődők között olyan párbeszéd alakuljon ki, ahol nemcsak az eltérő véleményeket ütköztetik, hanem érdemi megoldási javaslatokat is találnak a jelenünket érintő globális problémák lokális kezelésére. Emellett a résztvevők kidolgozhatják Európa jövőbeni forgatókönyveit is.Témák és kérdéskörök:

  • Érdek- vagy értékalapú közösség-e az Európai Unió?
  • Van-e értelme a kétsebességes Európának?
  • Létezik-e egységes az európai identitás?
  • Kulturális örökségünk milyen módon határozza meg az egyes országok és az egész kontinens jövőjét?
  • Lehet erőteljesebb szerepe a Visegrádi 4-ek szövetségének az EU-ban?
  • Milyen hozadéka lehet a balkáni országok csatlakozásának?
  • Egy erős irányítású unió vagy inkább független nemzetállamok közössége a megfelelőbb szerkezeti forma az EU jövőjét illetően?
  • Széthullhat-e az EU, és ha igen, mi következhet azután?
  • Mit tehetünk a gyorsuló klímaváltozás ellen?

Ezekre a kérdésekre keresi a válaszokat a 24. Nemzetközi Nyári Egyetemen Kőszeg az FTI-IASK-ban. A problémakörök többirányú megközelítését, az egymáshoz kapcsolódó folyamatok megértését, illetve az összefüggések szakmai elemzését a több mint 12 országból érkező előadó és kutató gárda biztosítja. A hazai és nemzetközi szaktekintélyek mellett az előadók között helyet kapnak az FTI-IASK vezető kutatói is. Multidiszciplináris megközelítésben kerülnek napirendre az európai integráció, illetve széthullás veszélyeivel kapcsolatos politikai, ideológiai, gazdasági és kulturális dinamikáját érintő kérdéskörök.

A június 30-i, vasárnap délelőtti vitaindító előadást Erhard Busek volt osztrák alkancellár és Peter Schulze a Göttingeni Egyetem professzora tartja Miszlivetz Ferenc FTI-IASK főigazgató társaságában. A délutáni kerekasztal-beszélgetésen Bogyay Katalin (Magyarország állandó ENSZ képviselője) Emil Brix (történész, volt osztrák diplomata), Gert Weisskirchen (korábbi Bundestag képviselő) és Bába Iván (volt nagykövet, történész) vesznek részt.

Az angol nyelvű előadások mellett esténként ingyenes koncertek (Binder Duó, Kanizsa Csillagai) és beszélgetések (Mark Kramer) színesítik a Nyári Egyetem programját.

Application deadline:
– May 15, 2019 (for applicants who need visa)
– June 15, 2019 (for all other applicants)

Application FormParticipation fee: 250 EUR

(Limited scholarships are available for applicants from Central, Eastern, and South-Eastern Europe.)

The organizers provide:

  • educational programme and materials
  • special events, excursions
  • accommodation with breakfast and lunch

Participants cover:

  • travel costs to/from Kőszeg
  • participation fee
  • visa + insurance costs

Applicants should send the following documents to [email protected] :

  • completed application form
  • 300 word abstract for a research paper, indicating to which of the six working groups it best relates
  • CV

Eligibility: Advanced MA and PhD students and young researchers, as well as social entrepreneurs, who have a keen academic or professional interest in the topics.

Kőszeg is called “The Jewel of Pannonia”. This beautiful medieval town borders 5 countries (Austria, Slovakia, Slovenia, Croatia, Hungary). This provides a rich cultural and regional added value, and the opportunity for strong cross-border cooperation. In a region where the iron curtain was built, developing a regional knowledge centre is exceptional and contributes to supporting opportunities furthering cooperation in an age of increasing uncertainties.

 

For more information please contact: [email protected] OR call 0036-94-200-520!

 

 

 

  

28th June – Friday

Arrivals and Registration from 12:00

16:00 Introduction to the Summer University

Venue: Zwinger Oldtower Chernel st. 16.

  • 29th June – Saturday
    • Excursion to Keszthely and Lake Balaton

    at 08:00  – Meeting point: Várkör 30 City Par

30th June – Sunday

11:00 Opening Ceremony

Moderator: Ferenc Miszlivetz

Keynote Speeches:

Erhard  Busek (former Vice-Chancellor of Austria) 

 

Peter Schulze

Venue: Zwinger Oldtower Chernel st. 16.

 

12:30-14.00 Lunch (Portré Restaurant)

 

14:30-16:00 Keynote: Katalin Bogyay (Hungary’s Ambassador and Permanent Representative to UN)

Roundtable: Narratives and Evaluations of the Transitions

Iván Bába,

Emil Brix (Director, Diplomatic Academy in Vienna)

Gert Weisskirchen

Venue: Europe House Bibó Room Chernel st. 14.

 

17:00 Cultural program

– Károly Binder (piano)

– Gábor Juhász (guitar)

Venue: Europe House Bibó Room Chernel st. 14.

 

18:00 – 20:00 Reception

Venue: Europe House Sigray Cellar Chernel st. 14.

01st July – Monday

9:30-12:30

Social Entrepreneurship and Grassroots Mobilization

Zbigniew Bujak (fmr. Solidarnosc)

Agata Stafiej-Bartosik (Ashoka – Innovators for the Public)

Panel and discussion: Ryszard Praszkier, Dorota Kormoricka,

Moderator: Jody Jensen

Venue: Europe House Bibó room Chernel st. 14.

 

14:30-16:30

European cultural institutions 

Paul Spies (Director, Stiftung Stadtmuseum Berlin)

Oeds Westerhof (Leeuwarden-Friesland European Capital of Culture)

Miguel Martín

Moderator: Steve Austen

Venue: Europe House Bibó Room Chernel st. 14.

Parallel Session:

14:30-16:30

Narratives and Evaluations of the Transitions (2)

Lyubov Shishelina, Lidija Georgieva, Juozas Kasputis, Tibor Palánkai

Moderator: Attila Pók

Venue: Zwinger Oldtower Chernel st. 16.

 

18:00 Café Bloom with Zbigniew Bujak

Venue: Europe House Sigray Cellar Chernel st. 14.

 

20:00 Cultural program – Filmclub

Commentator: Mark Kramer

Venue: Europe House Bibó Room Chernel st. 14.

02nd July – Tuesday

9:30-12:30 REMEMBRANCE AND MEMORY POLITICS 

Mark Kramer (Harvard University)

András Nagy (iASK)

Mateusz Mazzini (Institute of Philosophy and Sociology of the Polish Academy of Sciences)

ROUNDTABLE DISCUSSION: Lyubov Shishelina, Attila Pók

Moderator: Ferenc Miszlivetz

Venue: Europe House Bibó Room Chernel st. 14.

 

14:30-16:30

Working Groups Session I. 

  • Memory Politics and Sustainability and Resilient Societies
  • Citizenship in Europe
  • Social Entrepreneurship
  • Narratives and Evaluations of the Transitions

 

18:00-19:00 Cultural program

Zoltán Mizsei (Associate Professor at Church Music Department, Liszt Ferenc Academy of Music, research fellow at Collegium Sonorum, iASK): Sounds of Kőszeg – City Walk

This Soundwalk requires a portable media player or smartphone and earphones. The sound files can be downloaded from HERE or can be listened to HERE.

This program can be ’walked’ anytime while you are in Kőszeg.

The Soundwalk map can be picked up at the desk in Zwinger Oldtower

Venue: Zwinger Oldtower Chernel st. 16.

03rd July – Wednesday

9:30-12:30 FUTURE SCENARIOS FOR EUROPE- SIMULATION WORKSHOP

Moderator: Dion van den Berg

Venue: Europe House Bibó Room 2nd floor Chernel st. 14.

14:30-16:30 CITIZENSHIP IN EUROPE

Steve Austen: Where is the citizen?

Dion van den Berg (PAX for Peace): The hour of the lawyer and the hour of the politician means little without the hour of the citizen

Comments: Ferenc Miszlivetz

Moderator: Izabella Agárdi

Venue: Europe House Bibó Room 2nd floor Chernel st. 14.

19:00-22:00 CULTURAL PROGRAM

Kanizsa Csillagai

Venue: Europe House Sigray Cellar Chernel st. 14.

04th July – Thursday
9:30-11:30 WORKING GROUP SESSIONS II.
WG1: Memory Politics and Sustainability and Resilient Societies (Europe House, Bibó Room, 2nd floor)
Moderators: Dimitar Nikolovski, Igor Stipic
Scholars: Attila Pók, Mateusz Mazzini
WG2: Citizenship in Europe (Zwinger Old Tower, Ground Floor)
Moderator: Steve Austen
Scholars: Dion van den Berg, György Csepeli
WG3: Social Entrepreneurship (Zwinger Old Tower, 1st Floor)
Moderator: Jody Jensen
Scholars: Anikó Magasházi
WG4: Narratives and Evaluations of the Transitions (Szemző House Chernel Street 18. Cellar)
Moderator: Izabella Agárdi
Scholars: Iván Bába, Juozas Kasputis, András Nagy
 
11:40-12:30 REFLECTION AND FEEDBACK SESSION FOR THE PARTICIPANTS
Moderator: Igor Stipic
Venue: Europe House, Bibó Room, 2nd floor
 
14:30-16:30 COMPETING CULTURES
György Schöpflin (former MEP): Competing Cultures and Political Power
Comments: Dion van den Berg, György Csepeli
Moderator: Dimitar Nikolovski
Venue: Europe House Bibó Room 2nd floor Chernel st. 14.
 
17:45-22:00 CULTURAL PROGRAM – CONCERT IN LOCKENHAUS (AUSTRIA)
Departure: 17:45 Europe House

05th July – Friday

9:30-12:30 SUSTAINABILITY AND RESILIENT SOCIETY

János Bogárdi (University of Bonn): Europe, Sustainability, Population dynamics, Water and More

Sándor Kerekes: SDG’s as Wicked Problems! Environmental Policy is “The Art of Impossible

Moderator: Ferenc Miszlivetz
Venue: Europe House Bibó Room 2 nd floor Chernel st. 14.

14:30-15:30 FINISHING OF GROUP PRESENTATIONS WITHIN Workin Groups

Venue:

WG1: Memory Politics and Sustainability and Resilient Societies (Europe House, Bibó Room, 2nd floor)

WG2: Citizenship in Europe (Zwinger Old Tower, Ground Floor)

WG3: Social Entrepreneurship (Zwinger Old Tower, 1st Floor)

WG4: Narratives and Evaluations of the Transitions (Szemző House Chernel Street 18. Cellar)

15:30-16:30 GROUP PRESENTATIONS AND DISCUSSION
Venue: Europe House Bibó Room 2 nd floor Chernel st. 14.

19:30-22:00 BALKAN MUSIC DANCE PARTY
Venue: Zwinger Old Tower Garden Chernel St. 16.

.

06th July – Saturday

11:00-12:00 CONCLUDING REFLECTIONS AND CLOSING CEREMONY

Venue: Europe House Bibó Room 2 nd floor Chernel st. 14.

12:00-  RECEPTION

Venue: Europe House Sigray Cellar Chernel Street 14.

 

 

Izabella Agárdi (iASK)

Steve Austen (Felix Meritus Foundation, Amsterdam)

Iván Bába (iASK, former State Secretary of Foreign Affairs, Hungary)

Agata Stafiej-Bartosik (Ashoka – Innovators for the Public)

Dion van den Berg (PAX for Peace)

János Bogárdi (University of Bonn)

Katalin Bogyay (Hungary’s Ambassador and Permanent Representative to UN)

Emil Brix (Director, Diplomatic Academy in Vienna)

Zbigniew Bujak (fmr. Solidarnosc)

Erhard  Busek (former Vice-Chancellor of Austria) 

László Csernai (University of Bergen)

Katalin Ertsey (diplomat, journalist) TBC

Lidija Georgieva (University of Ss. Cyril and Methodius – Macedonia)

Jody Jensen (iASK, Jean Monnet Professor)

Juozas Kasputis (iASK)

Sándor Kerekes (Corvinus University)

Dorota Komornicka (Ashoka – Innovators for the Public)

Mark Kramer (Harvard University)

Miguel Martín (European and Ibero-American Academy of Yuste Foundation)

Mateusz Mazzini (Institute of Philosophy and Sociology of the Polish Academy of Sciences)

Ferenc Miszlivetz (Director, iASK)

András Nagy (iASK)

Dimitar Nikolovski (iASK)

Tibor Palánkai (HAS)

Attila Pók (iASK)

Ryszard Praszkier (University of Warsaw)

György Schöpflin (former MEP)

Peter W. Schulze (University of Göttingen)

Lyubov Shishelina (Russian Academy of Sciences Institute Europe)

James M. Skelly (Centre of Critical Thinking)

Paul Spies (Director, Stiftung Stadtmuseum Berlin)

Gert Weisskirchen (fmr. MP-Bundestag)

Oeds Westerhof (Leeuwarden-Friesland European Capital of Culture)[videobox main_video=”14111″ side_videos=”%5B%7B%22side_videos_array%22%3A%2214112%22%7D%2C%7B%22side_videos_array%22%3A%2214144%22%7D%2C%7B%22side_videos_array%22%3A%2214152%22%7D%2C%7B%22side_videos_array%22%3A%2214141%22%7D%2C%7B%22side_videos_array%22%3A%2214131%22%7D%2C%7B%22side_videos_array%22%3A%2214128%22%7D%2C%7B%22side_videos_array%22%3A%2214115%22%7D%2C%7B%22side_videos_array%22%3A%2214122%22%7D%2C%7B%22side_videos_array%22%3A%2214119%22%7D%2C%7B%22side_videos_array%22%3A%2214121%22%7D%2C%7B%22side_videos_array%22%3A%2214117%22%7D%2C%7B%22side_videos_array%22%3A%2214156%22%7D%5D”]