Rólunk

Nagy András

Életrajz

Nagy András a Pannon Egyetem Kőszegi Kampuszának habilitált egyetemi docense, továbbá a Modern Filológiai és Társadalomtudományi Kar Színháztudományi Tanszékének oktatója, tagja az ELTE BTK Irodalomtudományi Doktori Iskolájának, továbbá konzulensként vesz részt a MOME doktori programjában, pályája során több magyarországi és külföldi egyetemen is tanított. Korábban a Nemzetközi Színházi Intézet Magyar Központjának elnökévé választották, majd pedig az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet igazgatójaként dolgozott.

Számos könyve és tanulmánya jelent meg eszmetörténeti és történelmi témában magyar és idegen nyelven, kutatási területe mind a bölcselet, művészetelmélet és történelem határvidéke (elsősorban a dán egzisztencialista filozófus, Søren Kierkegaard sokrétű hatásának elemzése révén). Hosszabb ideje foglalkozik a közelmúlt közép-európai történelmi fordulópontjainak interdiszciplináris vizsgálatával, elsősorban az 1956-os forradalom nemzetközi hatása kapcsán, amelyről több könyve jelent meg (Halálos együttérzés című kötetének angol változata az Indiana University Press-nél vár megjelenésre). Mindezek mellett szépíróként is dolgozik, több elbeszélése és regénye látott napvilágot, színdarabjait bemutatták itthon és külföldön, néhány forgatókönyvéből film készült.

Az iASK-on belül a Pannon Irodalom és Művészetek Háza programjaiért felel, így kíván „hidat építeni” az Intézet tudományos tevékenysége és a művészetek között, vezető kutatóként elsősorban hidegháború-történeti kérdésekkel foglalkozik, oktatóként pedig a Nemzetközi Tanulmányok kurzusaiba kapcsolódik.