About Us

Holland, Stuart

Életrajz

Stuart Holland 1940-ben született, Oxfordban történelmet és politikaelméletet oktatott. Ezt követően a brit miniszterelnök, Harold Wilson európai ügyekért felelős tanácsadója lett, majd 1967-ben közbenjárására Charles De Gaulle jóváhagyta a második brit Európai Közösséghez való csatlakozási kérelmet az egységes Európára, kölcsönös valutatámogatásra, illetve az Európai Technológiai Közösségre alapozva.

Lemondott a Downing Street 10 alatt, miután Wilson nem vitte ezt keresztül. Közgazdaságtudományi doktori fokozatot szerzett Oxfordban, majd a Sussex-i Egyetemen tanított. 1979 és 1989 között munkáspárti parlamenti képviselő volt, majd Jacque Delors-al gazdasági és társadalmi kohéziót célzó Európai Uniós politikát dolgoztak ki, például az euró-kötvények javaslatát, mint az euróövezeti válság megoldását Roosevelt New Deal programja alapján.

Cikkeket, illetve könyveket publikált az alábbi témakörökben: gazdaságelmélet, társadalom és politikaelmélet, állami vállalat, tervezés, regionális politika, gazdasági integráció, nemzetközi fejlesztés és globális gazdasági kormányzás.