Kutatás és Tanulmányok

Koronavírus: a magyar kormány elé kerül a DAMA protokoll, amely sok járványt megzabolázhat

COVID-19 felirat a világtérképen, a koronavírus járvány globális terjedését ábrázolva.

A fertőző, most riadalmat okozó (korona)vírus mellett magyar kutatók azokat az egyelőre rejtőzködő kórokozókat is igyekeznek felmérni, amelyek később okozhatnak veszélyt. „Találjuk meg őket előbb, mint ahogyan ők megtalálnak minket!“

Férfi mikrofonnal beszél a Harmadik Európai Blue Sky Konferencián.Ezzel a jelszóval dolgozik négy magyar kollégájával és Daniel Brooks kanadai professzorral, az FTI-iASK kutatójával a DAMA protokollon Molnár Orsolya Rita evolúcióbiológus. Megtudtuk tőle, hogy tervük a magyar kormány elé fog kerülni.

Nő piros blézerben előadást tart, a DAMA protokoll témájában.Az angol betűszó a tervezett munka négy fázisát tartalmazza: dokumentálás, értékelés, monitorozás, cselekvés. Lényegében arról van szó, hogy az amúgy is meglévő tudományos adatokat összegyűjtve és elemezve előre jeleznék, mely vírusok vagy más mikrobák válhatnak veszélyessé az emberre. Elvégre a mostani vagy a néhány évvel ezelőtti fertőző koronavírusok sem voltak ismeretlenek, sokáig ott voltak az állatokban, csak nemigen foglalkoztak velük, mielőtt átfertőztek volna az emberre. A szóban forgó előrejelzés nyilván az evolúcióbiológusoknak, az élőlények fejlődését tanulmányozó szakembereknek való feladat.

Az akadémia Ökológiai Kutatóközpontjában és a kőszegi Felsőbbfokú Tanulmányok Intézetében zajló kutatás célja tehát a járványok kezelése helyett a megelőzésük. Molnár Orsolya Rita úgy gondolja, hogy évente 10–20 kórokozó bukkanhat fel, ezek közül néhány érintené közvetlenül Magyarországot. A munkához tartozna egyebek mellett, hogy felmérik a „rezervoárokat“, azokat a terjesztő szervezeteket, amelyek tünetek nélkül hordozzák az emberekre nézve kockázatos mikrobákat. Molnár példája szerint elképzelhető, hogy az eljárás akár a decemberi kínai fertőzések megelőzéséhez is segítséget nyújthatott volna.

További információkat és Molnár Orsolya Ritával szerdára tervezett online beszélgetés részleteit az alábbi linken (www. hvg.hu – 2020.03.16.) találják.

Az FTI-iASK Polányi Központjának teljes – Kettős veszély című – Daniel Brooks által írt tanulmányát ITT olvashatja.