Kutatás és tanulmányok

Jelentős előrelépés történt a kőszegi Bálház felújításában

A legfrissebb Magyar Közlönyben közzétett 1686/2021 (IX.29) sz. kormányhatározat szerint 2023. március 31-ig a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő ZRt-nek a Pénzügyminisztérium bevonásával a 2022. évi költségvetési keretből 585 112 000 forintnyi összeget, majd a 2023. évi keretből további 233 494 000 forintot kell elkülönítenie a híres kőszegi történelmi épület rekonstrukciójának a megvalósítására. Így összesen 818 606 000 forintot fordít a kormány a kőszegi Bálház felújítására.
Mint az közismert a Bálház is szerepelt a KRAFT-program keretében felújításra kerülő épületek listáján, melyek közül az elmúlt évek során már 7 kőszegi épület (Sigray palota, Zwinger, Szemző ház, Sgraffitós ház, Bencés rendház, Festetics palota, Zsinagóga) újult meg.
A KRAFT-program kidolgozója Miszlivetz Ferenc, koordinátora pedig az általa, főigazgatóként vezetett Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete (FTI-iASK).
A több, mint 2 évtizede tartó sikertelen hasznosítási és felújítási kísérletek és kudarcok után a KRAFT-program jóvoltából hamarosan a Bálház is méltó módon megújulhat.
A felújítását követően, eredeti funkcióját is megőrizve, a Bálház Kőszeg XXI. századi színvonalú, koncerttermet, kiállító teret és filmszínházat is magába foglaló kulturális és civil palotája lesz.
Egyúttal helyet biztosít majd az Intézet keretei között működő interaktív műhelynek, a Pannon Irodalom és Művészetek Házának.
A FTI-iASK megalakulásától kezdve küldetésének tekinti a kisvárosok és régiók sokoldalú együttes fejlesztését, a vidék élhetőségének, vonzerejének és megtartó képességének növelését. A Kreatív Város, Fenntartható Vidék (Kraft) program megvalósítása 2014-ben Kőszegen indult el kormányzati támogatással.
Az elért eredményektől ösztönözve, a folyamatosan bővülő törekvések figyelembe vételével az FTI a KRAFT koncepció regionális és országos kiterjesztésén dolgozik.