Kutatás és Tanulmányok

Emil Brix-Erhard Busek: Közép-Európa újragondolása: Miért Közép-Európában dől el Európa jövője?

„Közép-Európa! Olykor még bennünket is csodálkozással tölt el az a tény, hogy ismét érdemes elgondolkodnunk erről a témáról, pedig harminc esztendeje immár annak, hogy – akkor még egy társadalompolitikai szempontból szigorúan kettéosztott Európában – megírtuk „Projekt Mitteleuropa” („A Közép-Európa-projekt”) című könyvünket. Hiszen jó ideje nem létezik már se a vasfüggöny, se a berlini fal, azok az államok pedig, amelyek közvetlenül az Európát egykor kettéosztó határvonal mentén terülnek el, régóta egytől egyig az Európai Unió tagjai. Egyelőre ennek ellenére sem sikerült azonban elérnünk, hogy ez a régió érvényre juttassa a kreativitásában, illetve a Kelet és Nyugat határán szerzett történelmi tapasztalataiban rejlő közös potenciált. Manapság két átfogó narratíva létezik Közép-Európa vonatkozásában. Az egyik szerint Közép-Európa az elmúlt évtizedek legnagyobb európai sikertörténete, hiszen maradéktalanul megvalósult a demokrácia és a piacgazdaság, ráadásul a térség integrálódott a nyugat-európai gazdasági és biztonsági struktúrákba. A másik szerint Közép-Európa fragmentált és részben marginalizált régió lett, ahonnan nem érkeznek Európa jövőjét illető javaslatok, amely nem tanúsít szolidaritást a migrációs válságban, és ahol csakis az erősen nemzeti-populista színezetű politika árán tartható fenn a politikai stabilitás.

[…]

A kérdés mármost a következő: Hogyan, milyen feltételek között kezdődött Közép-Európa új történelme, és miféle esélyek adódnak, illetve miféle veszélyek fakadnak Közép-Európa mai állapotából Európa jövőjére nézve? Közép-Európa csakugyan Európa jövője, de könyvünk arról fog szólni, hogy milyen tennivalók és milyen perspektívák állnak előttünk ebben a régióban, amelyet hosszú időn át perifériának vagy ütközőzónának tekintettek.”

(Részlet a Prológusból)

 

A fordítás alapjául szolgáló mű címe: Mitteleuropa Revisited: Warum Europas Zukunft in Mitteleuropa entschieden wird (Kremayr & Scheriau, 2018.)

A 2019. december 10-i könyvbemutatón készített felvétel elérhető két részletben az FTI Youtube csatornáján.

 

228 oldal

2690 Ft

ISBN 978-615-5742-16-3

 

A könyv megvásárolható közvetlenül a kiadótól, az alábbi LINKRE kattintva. A kötetet postán juttatjuk el, ennek költségei a vásárlót terhelik.

A könyv elérhető a Prospero Internetes Könyváruházban is, a következő linken: https://www.prosperod.hu/katalogus/