Kutatás és tanulmányok

Az FTI együttműködési tervei Erdélyben

2018. május 17-én délelőtt az FTI-iASK főigazgatója, Miszlivetz Ferenc előadást tartott a Babes-Bolyai Egyetem építészhallgatóinak az integrált város- és vidékfejlesztés gyakorlatairól Nyugat-Pannóniában (lásd: KRAFT projekt), és a városszövetségek fontosságáról.

Ezután megbeszélést tartottak Hegedűs Csillával, a Transylvania Trust Alapítvány (TTA) ügyvezető igazgatójával. Az alapítvány működésének célja az épített örökség védelme, és a kapcsolódó kulturális management, kimondottan a Bonchidán található Bánffy kastély esetében. A kastély bemutatása után Hegedűs Csilla felvázolta az Alapítvány főbb feladatait és terveit. Ezek több ponton találkoztak az FTI-iASK működési köreivel: műemlékek felújítása és működtetése történelmi környezetben, a felújított épületek megfelelő, méltó tartalommal való megtöltése és a működtetéshez szükséges források megszerzése. A két intézmény között számos kapcsolódási pont fedezhető fel a mindennapi feladatok terén, mivel a Bánffy kastélyban – többek között – kulturális és oktatási központ is működik. Este a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetem Szociológiai karának vezető oktatóival (Veres Valér, Horváth István, Magyari Nándor László) volt egy megbeszélés, melyen elsősorban a másnapi, kari vezetőkkel történő találkozás előkészítése volt a téma. Május 18-án délelőtt a Babes-Bolyai Egyetem Szociológia Karának dékánjával (Assoc. Prof. Paul-Teodor Haragus), illetve az intézmény doktori iskolájának vezetőjével (Assoc. Prof. Mihai-Bogdan Iovu) az FTI-iASK és a Kar tudományos együttműködésével kapcsolatban volt egyeztetés. A két intézmény közötti széleskörű kutatási együttműködés tervezet, alapján a jövőben kölcsönösen küldenek, illetve fogadnak kutatókat, és közösen szerveznek tudományos rendezvényeket is. A megállapodás közösen kidolgozott szövege után a szerződéstervezetet a Babes-Bolyai Egyetem vezetősége elé viszik jóváhagyásra.