Egy magyar hazafi munkásságának jelentősége – száz évvel száműzetése után

Chris Hann, a németországi Halle-ban működő Max Plank Társadalomantropológiai Intézet igazgatója közel öt évtizede tanulmányozza Magyarországot. A walesi tudós ezalatt megtanult magyarul, és rendszeres tanulmányútjai során kísérte figyelemmel a Duna-Tisza közén végbemenő fejleményeket. Kutatásairól több könyvet és számos cikket írt.

Az „Európa jövője globális kontextusban” című iASK sorozat online előadásában, 2020. november 17-én ismét áttekintette, és ezúttal Polányi Károly elveinek alkalmazásával vizsgálta tapasztalatait. Arra a következtetésre jutott, hogy a piaci társadalom ígérete Magyarországon 1990 után utópiának bizonyult.

Polányi Károly gazdaságtörténész és társadalomfilozófus volt a 20. század első kétharmadában. Életének nagy részét száműzetésben Ausztriában, Angliában és végül Kanadában élte. Véleménye szerint – ellentétben a közgazdaságtan fő sodrával – a piaci alapú társadalmak megjelenése a modern Európában nem volt és ma sem elkerülhetetlen, hanem az történelmileg meghatározott, és mélyen beágyazódott a társadalomba és a kultúrába.

Polányi a társadalom integrációjának négy típusáról beszél:

• a reciprocitás – a horizontális vagy szimmetrikus rendszerek kapcsolata, amely kölcsönösségnek is tekinthető;
• az újraelosztás – ahol az áruk egy hatalmi központba kerülnek, majd újra elosztják azokat a társadalomban;
• a piaci csere – melyet az uralkodó elvek szerint (tévesen) önszabályozónak gondoltak;
• a háztartási gazdálkodás- a társadalom legkisebb egységének önellátása.

Polányi álláspontja szerint a társadalom az önszabályozó piaci csere dominanciájára adott reakcióként mélyen rejlő önvédelmi rendszerrel bír – ezt ellenirányú mozgásnak nevezi. Az ellenirányú mozgás egy társadalmi reakció, amely akkor nyilvánul meg, amikor a piac kiválik a társadalomból és annak kultúrájából. A piac megnövekedett ereje aktiválja az ellenirányú mozgást, és „kétirányú mozgás” jön létre, amelynek eredménye meglehetősen összetett lehet: lehet jóindulatú (reformokat hozhat, bevezethetik a munkanélküliségi biztosítást, létrejöhetnek szakszervezetek, stb.), vagy rosszindulatú (a példa a gazdaság laissez faire megközelítése, amely véleménye szerint a két világháborúhoz vezetett.

Amikor Hann professzor a 70-es évek közepén és a 80-as években megkezdte antropológiai terepmunkáját Tázlár és Kiskunhalas területén, Magyarország a beágyazódott szocializmus korszakában volt, amelyet a négy Polányi-elv egyensúlya jellemzett: a reciprocitás nyilvánvaló volt a házépítéshez kölcsönösen nyújtott segítségben, a nagylétszámú esküvőkben, a közös disznóöléseken, stb.; az újraelosztás  a kollektív farmoknak a kedvezőtlen ökológiai viszonyok ellensúlyozására biztosított állami támogatásokban;, piaci csere abban, hogy a kormány rugalmasnak bizonyult a megtermelt termékek árának megállapításában; a háztartási gazdálkodás pedig a kollektív gazdálkodás akkori formájában: a családok jobbára azokon a földeken dolgoztak,  amelyeket a szocializmus előtti időkben birtokolt, míg  az állami gazdaságok apró telkekkel látták el alkalmazottaikat, hogy saját maguk számára vagy eladásra termelhessenek árukat.

Összességében a magyar mezőgazdaság viszonylagos sikerének legfőbb oka a szocializmus utolsó évtizedeiben a paraszti háztartások gyorsan modernizálódó mezőgazdasága volt. Ennek az időszaknak a sikere a sztálini újraelosztási rendszer korábbi szélsőséges változatával szembeni szelíd ellenirányú mozgásként is felfogható.

Az első posztszocialista évtizedet (1990–2000-es évek) Hann professzor szerint akár „neoliberális kiválásként” (disembedding) is fel lehet fogni. Abban az időben az volt az általános feltételezés, hogy a szocialista szimulált piac helyett valódi piacra van szükség: csak a magántulajdon joga és egy valóban szabad piac kombinációja oldja majd a gazdasági feszültségeket. A szocialista párt teljes szívvel támogatta ezt a megközelítést, miközben igyekezett fenntartani a jóléti állam elemeinek lehető legnagyobb részét is. Ez az ellentmondás és a globális pénzügyi válság vezetett a FIDESZ – KDNP koalíció 2010-évi választási győzelméhez.

Az 1990 és 2010 közötti időszakban a négy Polányi integráció-típus sérült. Megszűnt a reciprocitás és a háztartási gazdálkodás: senki sem épített házat, nem tartottak nagy esküvőket. A munkanélküliség nőtt, sok fiatal férfi kezdte figyelni az álláslehetőségeket a nyugati országokban. Az újraelosztás során, miközben a jólét továbbra is fennmaradt, számos kulcsfontosságú területen strukturális változások következtek be (pl. az oktatás az államtól az egyházakhoz került át, a helyi kórházat privatizálták, a teljes foglalkoztatás a múlté lett stb.) A társadalom szétesett: a magántulajdon és az önszabályozó piac volt a két uralkodó elv. Az üzenet egyre inkább nacionalista és idegengyűlölő lett. És mivel nem volt baloldali ellenirányú mozgás, a társadalom elkezdett jobbra húzódni – a Jobbik párt népszerű volt a régióban.

A 2010-ben kezdődött évtized újrabeágyazódást hozott. A reciprocitás és a háztartási gazdálkodás terén nem történt jelentős változás. Volt azonban újraelosztásban: a társadalombiztosítási transzfer drámai módon csökkent, a helyi önkormányzatoknak egyre kevesebb forrás állt rendelkezésére, mivel a legtöbb dolog centralizálódott. Ugyanakkor kibővült és sikeres volt a közmunkarendszer, mivel az társadalombiztosítást és nyugdíjjogosultságot kínált. A piacon a helyi vállalkozók hamar megtudták, hogy egy bizonyos szint felett nincs értelme pályázni projektekre, hacsak nem tagjai a „varázskörnek”.

Ma sok feszültség és ellenérzés tapasztalható a piaci elvet illetően, de a 10 évvel ezelőttihez képest a kormánypártok sikeres ellenirányú mozgást hajtottak végre, és a helyi gazdaság jelentős újrabeágyazódását eredményezték abban a régióban, ahol Hann professzor továbbra is folytatja kutatásait.