Tóth Bálint (Magyarország) – regionális és környezeti közgazdászként segíti az iAsk munkáját a Landsupport eszközök helyi és regionális szintű megismertetésében és terjesztésében. Alapszakon környezetmérnöki diplomát, majd mesterszakon regionális és környezeti gazdaságtan diplomát szerzett a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen. Korábbi munkahelyén több éves tapasztalatot szerzett a különböző ISO szabványok szerinti irányítási rendszerek kiépítésében és auditálásában, valamint az olyan európai jogszabályoknak való megfelelésben, mint az elektronikai hulladékokról, a csomagolóanyagokról szóló, valamint az elemek és akkumulátorokról szóló irányelvek. Az iAsk-hez való csatlakozás előtt 3 évig irányította egy amerikai multinacionális vállalat európai minőségügyi és környezetvédelmi osztályának munkáját. 2019-ben az Amerikai Kereskedelmi Kamara Alapítványa az Év Önkéntese díjjal tüntette ki. Fontos szerepet kapott a C-Servees nevezetű H2020-as projektnek a koordinációjában is, mely az elektronikai hulladékok visszagyűjtését és újrahasznosítását kívánja megreformálni európai szinten. Érdeklődési körei közé tartoznak a különböző irányítási rendszer szabványok, az auditálás, az önkéntes rendszerek, valamint a blokklánc technológia. Tae-kwon-do-ból fekete övet szerzett és szabadidejében szeret falat mászni.