Nem festett rózsás képet Prof. Dr. Vesna Crnic-Grotic és Prof. Dr. Kardos Gábor „A nemzeti és nyelvi kisebbségek védelmének trendjei Európában” című FTI-IASK-os előadáson

„Az elmúlt húsz év egyik legnagyobb eredménye, hogy számos európai országban felismerték: valójában többnyelvű országban élnek, és ráébredtek, hogy az ott használt más nyelveknek nem kisebb az értéke csak azért, mert azokat kevesebben beszélik” – mondta Vesna Crnic-Grotic, az Európa Tanács Regionális és Kisebbségi Nyelvek Kartája végrehajtását ellenőrző Szakértő Bizottság elnöke.

Az ’Európa jövője globális kontextusban’ sorozat részeként megtartott rendezvény társelőadója, Kardos Gábor professzor, az ELTE Jogi Kara Nemzetközi Jogi Tanszékének volt vezetője, aki maga is tagja a ET Szakértő Bizottságának, azokat a kihívásokat és reakciókat elemezte, amelyekkel az európai intézmények jelenleg szembesülnek.

Crnic-Grotic professzor, aki egyben a Rijekai Egyetem Jogi Karának dékánja, Nemzetközi Jogi Tanszékének vezetője is, végigvezette a hallgatóságot a kisebbségi nyelvek védelmének és promóciójának történetén. Az 1990-as évek elejéig nem volt olyan nemzetközi egyezmény, amely kifejezetten foglalkozott volna a regionális és kisebbségi nyelvekkel. Az ENSZ ugyan már 1966-ban elfogadta a Polgári és politikai jogok nemzetközi egyezségokmányát, de az csak áttételesen volt értelmezhető a kisebbségi nyelvekre. Először 1992-ben szavazott meg a világszervezet közgyűlése nyilatkozatot a nemzeti, etnikai, vallási és nyelvi kisebbségekhez tartozó személyek jogairól, de ez csak egy deklaráció volt, amely senkire nézve sem rendelkezett kötelező érvénnyel.

Az első komoly lépést a kisebbségi nyelvek védelmében az Európa Tanács tette meg, amikor ugyancsak 1992-ben elfogadta a Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Kartáját. Ez 1998-ban lépett érvénybe, de az ET 47 tagállama közül a mai napig csak 25 (köztük Magyaroszág) ratifikálta, és aligha várható, hogy a csatlakozók száma a közeljövőben nőni fog. A karta az európai örökség részének tekinti a kisebbségi nyelveket, és nem csupán azok védelméről és megóvásáról rendelkezik, hanem adott esetben azok újraélesztéséről, terjesztéséről is. Érdekessége, hogy több tucat lépésre, megoldásra és intézkedésre vonatkozó ’menüt’ ajánl. A tagállamok ezek közül maguk választhatják ki a helyzetüknek leginkább megfelelő eszközöket, ütemezést és eljárásokat. Azt is maguk döntik el, hogy azokat mely kisebbségekre, nyelvekre vonatkozóan és milyen módon alkalmazzák. A vállalt kötelezettséget teljesítését a küldő államoktól független szakértői bizottság vizsgálja, amely öt évente jelentést tesz a végrehajtás állapotáról. Szükség esetén a végső döntést a jelentésről a 25 tagállam külügyminisztereiből álló Miniszterek Tanácsa hozza meg, amely azonban maga is csak politikai ajánlásokkal élhet.

Jól jellemzi, hogy e nyelvek kérdésköre mennyire összetett, hogy különbséget kell tenni a kisebbségi nyelvek (melyet hagyományos, de nem hivatalos nyelvként használnak az adott országban, és kevesebben mint a többségi nyelvet), a regionális nyelvek (amelyeket egy adott területen nemzeti hovatartozástól függetlenül beszélnek), valamint a bevándorlók nyelve(i) és azok között, amelyek használói nem kívánják nyelvüket kisebbségi nyelvként regisztráltatni (ez utóbbi két kategóriával a karta alapján nem is foglalkoznak).

A végső cél mindvégig a diszkrimináció tilalma, a tolerancia és a megértés révényre juttatása a nyelvhasználat területén.

Kardos professzor szerint e cél megvalósulását súlyos kihívások nehezítik. Az egyes országok kisebbségei védelmének ügyét sok helyen beárnyékolja a migránsok beáramlása, a kisebbségeknek a többségi államtól való függetlenedési vágya, a kormányzati-politikai akarat hiánya, illetve az, hogy a Karta több mint húsz éves története során nem tudott igazán továbblépni a kisebbségek nyelvi védelme terén.

Az egyes aláíró országok – a professzor szerint – igen leleményes magyarázatokat adnak arra, hogy miért nem hajtják végre kötelezettségeiket. Csak néhány ezek közül: több időre van szükségük, sürgetőbb feladatokkal kell megbirkózniuk, a kisebbségek nem igénylik a vállalások teljesítését, stb.

Az Európai Unió sem töri magát. A Bizottság figyelmét egy sor más probléma köti le. Arra hivatkozik, hogy az Unió jogszabályai közül több is védi a kisebbségek jogait, a kisebbségi nyelvek alkalmazása a szervezetben óriási költségnövekedést jelentene, és különben is: a romák és a migránsok kérdése önmagában is nagyon komplex és megoldásra váró problémakör.

Az előrelépés reményében jött létre az Európai Kisebbségvédelmi Kezdeményezés (Minority SafeyPack Initiative). Több mint hét tagállam 1,3 millió polgára írta alá az erre vonatkozó dokumentumot, amely a kezdeményezők szándéka szerint kötelezné az Uniót a tagállamokon belül élő kisebbségek kulturális és nyelvi diverzitásának védelmére, költségvetési források és alapok biztosítására, ’tükröztetné’ az Európai Parlamenten tagságában a kisebbségek létét és tiltaná a nyelvi alapú megkülönböztetést.

Jelenleg is folynak az egyeztetések a Bizottság és a Parlament között, de a siker kilátásai bizonytalanok. A kezdeményezés maga nem bír kötelező erővel az Unió szerveire, nincs tehát garancia semmire. Egyetértésre kell jutniuk, hogy egyáltalán megvalósítsák-e a kezdeményezés bármely elemét, és ha igen, azt hogyan, mikor és miből alkalmazzák A Covid-járvány ezt a folyamatot is lelassította, és a siker kilátása is bizonytalan.

„Mégis, ma a ’Minority SafetyPack” ez egyetlen remény a nyelvi kisebbségek jobb védelmére” fejezte be előadását Kardos Gábor professzor.

Az angol nyelvű előadás 2020. október 27.-én, kedden hangzott el az FTI-IASK Európa jövője globális szempontból c. sorozatban.