Kutatás és tanulmányok

A 10. Nemzetközi Kraft Konferenciáról

Az együttműködés új dimenziói: városok, tudásközpontok és kulturális örökség a Pannon-régióban és azon túl. Új utak, feltáratlan lehetőségek – ezt tárgyalta az idei, sorban a 10. Kraft-konferencia.

Kreatív város – fenntartható vidék, azaz Kraft-konferencia meghívott vendégei és az előadók kilenc országból érkeztek – összesen 56 előadó és panelista vett részt a három nap eseményein személyesen vagy online. A rendezvényt Miszlivetz Ferenc, az intézet igazgatója és Básthy Béla, Kőszeg város polgármestere nyitotta meg. A hatékony város- és vidékfejlesztés kérdéseit, a jövő januárban induló, területi egyenlőtlenségek csökkentését célzó Versenyképes járások programot járta körül nyitóelőadásában Mayer Gábor, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium területfejlesztésért felelős államtitkára. A konferencia három napja a Kreatív város – fenntartható vidék (Kraft) koncepció mentén kapcsolható össze, de más-más fókusszal szerveződött – az első napot a regionális tudománynak szenteltük. Emlékeztünk Rechnitzer Jánosra, a Széchenyi Egyetem professzor emeritusára. Bemutattuk intézetünk legújabb kötetét, amelynek címe: Insula Magna – Táj, víz és hang a Szigetközben. Az interaktív kerekasztal-beszélgetésen a térségben végzett kutatásokról, a Szigetköz jövőjéről esett szó. 

A szekcióelőadások középpontjában az örökségalapú város- és regionális fejlesztés kihívásai, sikerei és lehetőségei álltak, valamint a határon átnyúló együttműködések, a regionális újrafejlesztés kezdeményezéseiben rejlő potenciálok kiaknázása. A Kreatív város – Fenntartható vidék (Kraft) program alapgondolata, hogy a fejlesztések és beruházások sikeressége egy adott térség városai, intézményei, meghatározó gazdasági, társadalmi és közéleti szereplői közötti hatékony együttműködésen múlik. A második napon a Kraft-program egy évtizedes történetét ismerhették meg az előadók, majd több szekcióban zajlott a tanácskozás, amelyeknek kiemelt témái között a tudásalapú tervezés és a regionális újrafejlesztés is helyet kapott. Stefano Grimaz, az Udinei Egyetemen senior kutatója Resilienhance programot ismertette.

Az első napról készült képek:

https://photos.iask.hu/mo/sharing/2OhBcnqvk

Az előadók közt olasz, szlovák, szlovén, belga egyetemi professzorok beszámolóit, valamint a Veszprém Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program értékelését hallgathatták meg a résztvevők. Előadások hangzottak el a Csallóköz térségének kutatási projektjéről, ismertették a kőszegi felmérés eredményeit majd a Vas vármegyei jó gyakorlatokról számolt be Balázsy Péter vármegyei főjegyző. A második nap Márka Zsuzsa és Márka Szabolcs a Columbia Egyetem professzorainak nyílt előadásával zárult. A harmadik napon Philippe De Lombaerde, az ENSZ Egyetem bruggei intézetének (UNU-CRIS) igazgatója tartott előadást, majd  Vargha Júlia a Magasépítésért Felelős Helyettes Államtitkárság Közintézményi és Települési Fejlesztések Főosztályának főosztályvezetője beszélt az egykori MÁV Gyermekotthon épületének felújításáról és a készülő új tudásközpontról, végül Dan Brooks evolúcióbiológus a torontói egyetem emeritus professzora előadását hallgathatták meg az érdeklődők.

A második napról készült képek:

https://photos.iask.hu/mo/sharing/yfWXOnGGb

A rendezvényt kulturális programok kísérték: az első napon Korponay Zsófi és Peltzer Géza All that Jazz című estjén, második napon Binder Károly zongoraművész koncertjén vehettek részt az előadók és a nagyközönség. A konferenciát a doktorandusz szekció zárta, amelyre különböző doktori iskolák PhD-hallgatói érkeztek, hogy bemutassák témáikat, kutatási programjukat.

A harmadik napról készült fotók:

https://photos.iask.hu/mo/sharing/AOSqmEkmT

A jubileumi rendezvényen alkalom nyílt a tapasztalatcserére, vitára és párbeszédre, a múlt mellett a jelen és a jövő terveinek áttekintésére is. A Kraft-konferencia során felidéztük, honnan indult a Kraft-program, milyen fontos mérföldkövek segítették, hol tartanak a jelen kutatásai és milyen feladatokon dolgoznak intézetünk kutatói.