Megnyitotta kapuit Kőszeg belvárosának gyöngyszeme, a felújított és új funkciót nyert egykori bencés rendház. A műemlék épület továbbra is a szerzetesrend tulajdonában áll, de a Hotel Benedict 65 férőhelye a városba érkező egyetemi kutatóknak, vendégprofesszoroknak, külföldi hallgatóknak, valamint turistáknak is nyújt majd szállást, közösségi terei pedig oktatási célokat is szolgálnak majd, ezekben előadásokat, kisebb konferenciákat is lehet tartani. A Gutowski Róbert tervei alapján kivitelezett felújítást a kőszegi Kreatív város – fenntartható vidék (KRAFT) programban 1 milliárd 435 millió forinttal támogatta a magyar kormány.
https://iask.hu/opening-of-the-bendictine-monastery-benedict-hotel-in-koszeg/
Táguló horizontok-VI. KRAFT konferencia
Két napon keresztül öt különböző panelben, ötven személyesen, vagy online jelen lévő előadó és kerekasztalbeszélgetés-résztvevő gondolkodott együtt a konferencián, ahol szóba kerültek a Nyugat-Pannon régió lehetőségei, a kihívásokra adott KRAFT-válaszok és a kreatívipar régiófejlesztésre gyakorolt hatása. Kutatók, polgármesterek, egyetemi vezetők, turisztikai szakértők és önkormányzati vezetők tárgyaltak egyebek mellett a Veszprém–Balaton-régió fejlesztéséről, a Pannon Városok Szövetsége együttműködéséről, továbbá érintették a klímaváltozás, kreativitás, turizmus, gazdaság témáit is.
Kollégiumból 28 szobás tanszállóvá alakította egyik épületét az evangélikus középiskola. Emellett megújult az öthektáros tankertjük és tangazdaságuk, továbbá átadták a létrejövő a Lovasturisztikai projekthez kapcsolódó fedeles lovardát, lójáratót és lóistállót is. Az FTI-IASK által kidolgozott és a kormányzat jóvoltából 2015-től elindított KRAFT-program keretében megvalósult fejlesztések átadójával párhuzamosan az iskola 120+1 éves jubileumi ünnepségét 2020. október 12-én tartották.
HÍREK
Pungor Ernő-díjat kapott Miszlivetz Ferenc, az iASK főigazgatója
Október 23-n a nemzeti ünnepen adta át Vas megye kitüntető díjait a Megyeháza dísztermében Majthényi László a Vas megyei Közgyűlés elnöke és Balázsy Péter megyei főjegyző.
Prof. Dr. Miszlivetz Ferenc tudományos kutató és szervező munkájáért Vas megye Pungor Ernő-díját vehette át.
https://iask.hu/ferenc-miszlivetz-received-a-prestigious-award/
2021 őszére fejeződik be a kőszegi zsinagóga helyreállítása
A II. világháború óta elhagyatottan álló épület az FTI-IASK komplex vidék- és városfejlesztő programjának köszönhetően újul meg. A templom helyreállítási munkálatai 2021 második felében fejeződnek be, míg a kapcsolódó rabbi-ház 2022 tavaszára készülhet el. A zsinagóga történetéről írt a Jewish Heritage Europe című lap:
Megosztott Rézler Gyula-díjat kapott Csepeli György szociológus, az FTI-iASK korábbi kutatója
A Magyar Tudományos Akadémia megosztott Rézler Gyula-díjban részesítette Csepeli Györgyöt nemzeti identitás-kutatási, szervezetszociológiai, szociálpszichológiai, valamint a digitális átalakulás gazdasági-társadalmi következményeit feltáró, hazai és nemzetközi szinten is figyelemre méltó tudományos eredményeiért, valamint több évtizedes kiváló egyetemi oktató- és közösségszervező munkájának elismeréseként.
Magasrangú állami kitüntetést kapott Bába Iván, az FTI-iASK kutatója
Dr. Bába Ivánt, egyetemi magántanárt, az FTI-iASK kutatóját, volt főigazgató-helyettesét a rendszerváltoztatásban, majd a közép-európai együttműködésben és a magyar demokratikus külpolitika kialakításában, illetve működtetésében vállalt kimagasló szerepéért, továbbá a kommunizmus bukásával és a rendszerváltoztatással kapcsolatos tudományos kutatói munkájáért a Magyar Érdemrend Középkeresztjével tüntette ki Áder János köztársasági elnök 2020. október 23. alkalmából.
ONLINE ESEMÉNYEK
COVID workshop
A koronavírus-járvány egészségügyi és oktatásügyi vonzatai is szóba kerültek a workshopon, ahol az előadásokon, panelvitán és szakmai egyeztetésen külföldi és magyar kutatók, oktatási, egészségügyi szakemberek beszéltek tapasztalataikról, a kockázatokról és a reziliencia szükségességéről.
https://iask.hu/hu/egeszsegugyi-es-oktatasugyi-vonzatok-covid-19-workshop-az-fti-iask-szervezeseben/
Táguló Horizontok- “Best of Blue Sky”
Elismert tudósok, szakemberek, diplomaták, kutatók elmúlt években tartott előadásai közül az idei tudományhónap „Jövőformáló tudomány” mottója jegyében válogattuk ki azokat a darabokat a Blu Sky konferenciasorozatból, amelyek mai napig frissek, figyelemre és újra felfedezésre méltóak, s ugyanolyan magas színvonalon szólnak hozzá mai aktualitásokhoz, mint tették azt elhangzásuk pillanatában.
Future of Europe
Prof. Dr. Vesna Crnic-Grotic és Prof. Dr. Kardos Gábor
A nemzeti és nyelvi kisebbségek védelmének trendjei Európában
https://iask.hu/hu/a-nemzeti-es-nyelvi-kisebbsegek-vedelmenek-trendjei-europaban/
Prof. Chris Hann, Igazgató, Max Planck Szociális Antropológiai Intézet, Halle
Polányi Károly: Egy patrióta Magyar jelentősége hazája számára 100 évvel az emigrációja után
KÖNYVEK
Kőszeg képeskönyv
szerk. Miszlivetz Ferenc, Takács Laura
A közeljövőben várható a KRAFT program során felújított épületekről szóló exkluzív kétnyelvű kiadvány, amellyel az ötéves intézet szeretne bemutatkozni születésnapja alkalmából. Mi a kreativitás és a vonzerő titka a határvidéken, elsősorban erre a kérdére keresi a választ az impozáns kötet.
Zavaros vizeken kormányozva-Schöpflin György 80. születésnapjára
(Navigating Troubled Waters: Dedicated to George Schöpflin on his 80th birthday)
szerk: Miszlivetz Ferenc, Pók Attila
Az 1939-ben Budapesten született Schöpflin György Angliában lett nagy tekintélyű, elsősorban a nemzeti identitások politikai és kulturális vonatkozásaival foglalkozó társadalomtudós, 2004-től 15 éven át a FIDESZ delegáltja az Európai Parlamentben, az utóbbi években pedig Észtországban van otthon.
A Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete Tanácsadó Testületét az intézet alapítása óta (2015) vezeti, több intézeti munkatárshoz több évtizedes barátság fűzi. Ezért tiszteleg az Intézet eddigi életműve előtt evvel a kötettel, amely egyszerre illusztrálja az ünnepelt sokirányú kutatói érdeklődését, politikusi kapcsolatrendszerét, valamint az Intézet munkáját leginkább meghatározó kérdésfeltevéseket.
Halálos együttérzés-angol nyelvű kiadás
(Fatal Compassion – The Hungarian Question and the UN-1956-1963)
Nagy András
Több évtizedes történeti kutatómunkája összefoglalásaként a szerző arra keres választ: mi történt, és mi nem történt az 1956-os forradalom nyomán az ENSZ-ben? Több évtizede elzárt dokumentumok feltárása nyomán titkosszolgálati háttértörténetek, a nagypolitika pragmatizmusa, cinikusok és fanatikusok összecsapásai mellett kirajzolódik annak a dán diplomatának, Povl Bang-Jensennek a tragikus története, aki életét adta a „magyar ügyért” – és azért az illúzióért, hogy az ENSZ saját alapelveinek megfelelően működjön.
Az könyv angol nyelvű megjelenése 2021 elejére várható.
A Magyar Tudományos Akadémián 2020. október 22-én megrendezett könyvbemutatón felszólalt Németh Zsolt a parlament külügyi bizottságának vezetője, Borhi László történész, Bogyay Katalin ENSZ nagykövet és az FTI-IASK tanácsadó testületének tagja, Schöpflin György, volt EP képviselő és az FTI-IASK tanácsadó testületének elnöke, Per Bang-Jensen (Povl Bang-Jensen fia), Mécs Imre 56-os forradalmár, és a szerző Nagy András irodalomtörténész
Az esemény megtekinthető: https://www.facebook.com/iask.hungary/videos/728402717759828
Szingapúr globálisan behálózva
(Singapore Globally Entangled)
Anikó Magasházi
A transznacionális vállalatok és hálózataik jelentős szerepet játszanak a globális gazdaságban zajló változásokban. Felmerül a kérdés, hogy egyes országok miért sikeresebbek, mint mások, amelyek az alacsony béreken alapuló beruházásokon túllépve az innovációorientált gazdaság felé mozdultak el. A szerző keresi a válaszokat, és tanulságokat más feltörekvő régiók számára is megvizsgálva Szingapúr és Délkelet-Ázsia elmúlt három évtizedben történt gazdasági és társadalmi fejlődését.
Emlékezetpolitika és populizmus Délkelet-Európában
(Memory Politics and Populism in Southeasthern Europe)
Jody Jensen, szerk.
Ez a kötet a mai délkelet-európai állami,a növekvő populizmus által meghatározott emlékezetpolitikai irányokat vizsgálja. Európában, sőt globálisan is egyre jobban nő az alulról jövő kulturális és politikai formában is megjelenő elégedetlenség, a könyv tanulmányai e jelenség politikai, tömegkommunikációs, tudományos és kulturális vetületeit elemzik. A folyamatok összetettsége miatt diszciplináris határokon átlépve vizsgálják az emlékezet és populizmus közötti összefüggéseket. Bemutatják, hogy a korszakunk jelenségeinek értelmezésével kapcsolatos vitákban hogyan vált az emlékezetpolitika a szimbolikus küzdelem egyik legfontosabb színterévé. Bő teret szentelnek az írások azoknak a személyiségeknek, mozgalmaknak, melyek szembeszállnak az emlékezés és felejtés hivatalos, ellentmondásos narratíváival.
Megjelenik 2021-ben, a Routledge Kiadó gondozásában.
© 2017-2023, Minden jog fenntartva