Az ún. fotel-antropológia az antropológia korai szakaszában használt kifejezés, amely leírja azoknak a kutatóknak a gyakorlatát, akik soha nem hagyták el szobájuk kényelmét. A fotel-antropológusok állítólag tudományos könyvek és cikkek közzétételével összegyűjtötték mások kutatási eredményeit és azok távoli világokról alkotott személyes véleményét. Ez a gyakorlat sokat ártott az antropológiai kutatásnak azáltal, hogy reprodukálta a sztereotípiákat és az elfogult tudást. A gyakorlatot évtizedek óta bírálták, és úgy tűnt, hogy a jelenlegi akadémiai világ szigorú fék- és feltételrendszere miatt mára eltűnt.

A 2020-as Covid-19 járvány majd az azt követő világszerte történő lezárások következtében azonban a néprajzkutatók globális közösségének el kellett hagynia kutatási területeit, és vissza kellett térnie karosszékébe. Ez a helyzet váltotta ki a vita tárgyát a néprajzi kutatások digitális módszertanáról, amikor sokan elkezdték a digitális világhoz igazítani projektjeiket. A digitális néprajzot gyakran külön tekintik a klasszikus néprajzi kutatástól. A digitális korban azonban valóban el lehet választani a kettőt?

Az alábbi podcastban, Astrea Pejović és Dragana Kovačević Bielicki (mindketten az FTI-iASK ösztöndíjas kutatói) megvitatják személyes tapasztalataikat az antropológiai kutatás során alkalmazott digitális módszerekkel.

Podcast No.1.