Képzeljenek el egy konferenciát, amelyen tudósok és gyakorlati szakemberek egy sor olyan témáról vitáznak, amelyek mindegyike valamilyen módon kapcsolódik az Európai Unió kihívásaihoz, dilemmáihoz, valamint belső és külső feszültségeihez. Képzeljen el egy konferenciát olyan témákkal, mint

• Európa jövője globális összefüggésekben;
• a demokrácia természete és jövője, valamint az Európai Unió közös értékeinek kérdése;
• intézményi, politikai, gazdasági válságok, a konzervativizmus, a neoliberalizmus, a nacionalizmus és a populizmus démonjai;
• a „központ” és a „periféria” kérdése, megoldást jelent-e egy jövőbeli többsebességes európai projekt;
• hogyan kell az EU-nak viszonyulnia azokhoz az országokhoz, amelyek ma (örökké?) Európában vannak, de az Unión kívül rekedtek;
• az Európát nyugatról (Brexit és a Trump elnökölte Egyesült Államok), keletről (Oroszország), a Közel-Keletről (Törökország) és a Távol-Keletről (Kína) érő kihívások;
• a jobb később, mint soha alapon felfedezett, régóta elhanyagolt potenciális partnerhez, Afrikához fűződő viszony;
• az éghajlatváltozás fenyegető és bonyolult környezeti és egészségügyi veszélyei;
• és persze, a migráció.

A közelmúltban volt egy ilyen. „Az európai átalakulás törésvonalai és frontvonalai” című rendezvény a negyedik volt abban a csoport-terápiához hasonló együtt-gondolkodási gyakorlat-sorozatban, amelyet a kőszegi Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete (FTI-iASK ) szervezett. Címe „Európai ’Blue Sky’ (Kék Ég) Konferencia” volt, bár magyarul pontosabb lenne a ’Derült Ég’ jelző: együtt, de nem feltétlenül hasonlóan gondolkodók találkozója. Sőt. Az előadókat, a résztvevőket, a kommentátorokat vagy a közönség tagjait arra bíztatják, hogy beszéljenek szabadon, dogmától-doktrínától mentesen. Álljanak elő bármely ortodox vagy unortodox gondolattal, zúdítsák – mintegy a derült égből – a hallgatóságra munkájuk új eredményeit és vessék azokat alá a jelenlevők kritikájának, együtt- és tovább-gondolásának. Legyenek innovatívak, gondolatébresztők, és menjenek szembe akár az elfogadott tudományos paradigmával.

Ezúttal mintegy 40, széles körű tapasztalattal rendelkező előadó ajánlotta gondolatait abban a reményben, hogy a nap (valójában négy nap) végén üzeneteik felpiszkálják és megtermékenyítik egymás elméjét. Szabad a vita, szabad a véleménykülönbség, szabad a kreatív, ám a hagyományoknak megfelelően előre tekintő és transzdiszciplináris megközelítés.

Az FTI-iASK mélyen hisz a transzdiszciplináris megközelítésben. Az emberközpontú és fenntartható társadalmakkal kapcsolatos kutatását a tudományágakon átívelő azokat összekapcsoló megközelítésre alapozza. Az intézet és valamennyi rendezvénye világ minden tájáról szellemi értelemben nyitott, bátor és kíváncsi szakemberek kritikus tömegét vonzza. Pontosan így és erről szólt a konferencia, 2019. november 7-10-én a Budai Várban.

Az elmúlt év(tized)ekben számos konferencián voltam hallgató, szervező, egyszer-egyszer előadó. Tapasztalatból mondom: az FTI-iASK rendezvények eltérnek a szigorú szabályok szerinti konferenciáktól. Kötetlenebbek, informálisak, intenzívek és hangulatosabbak a megszokottnál. Nincsenek mutatós színpadi díszletek, szertartások, az előadók ritkán tartják be az időkorlátokat, néha messze elkalandoznak megadott témától, néha túlzottan bőbeszédűek, de az egész mégis olajozottan, simán működik.  A szigorú szervezettség hiánya lazít az álláspontokon és kiderül, hogy az egymástól ugyancsak távoleső kutatási területek művelői nem csupán érdekes, de hasznos, sőt használható információkkal tudnak szolgálni egymásnak. Az előadásokat minden esetben szerteágazó vita követi és alig van téma, amely ne generálna sok kérdést, megjegyzést, érvet és ellenérvet.

A könnyedség, persze, nem mindenben megy szembe a szokásokkal. Kötelező például használni az éppen divatos tudományos kifejezéseket.  A nagy csoportok, minták mindig „aggregátumok”, tudományos viták nincsenek, csak ’diszkussziók’, esetleg „konverzációk”, egyetlen előadás sem lehet teljes a „kontextus”, az „értékkészletet” és a „narratíva” szavak legalább egyszeri említése nélkül. Ugyanígy kötelező legalább egyszer-kétszer utalni az adott tudományág híres művelőire, akik nevét csak elhadarni szabad, és akikről, persze – éppen a transzdiszciplinaritás okán – a többiek valószínűleg sohasem hallottak.

És hogy el ne felejtsem: kávé csak a szünetek alatt áll rendelkezésre. Ez bizonyos mértékig kordában tartja a vágyat, hogy a hallgató felálljon és kióvatoskodjon a teremből egy-egy kevésbé izgalmas performance alatt.

Ebben az írásban már csak terjedelmi okok miatt sem lehet beszámolni az összes magvas mondanivalóról. Megpróbáltam, de túl sok volt belőle.  Először elkezdtem írni egy tömör rezümét, írtam is vagy 6.000 szót, (ez az írás kevesebb, mint 1.900) és még csak meg sem megkarcoltam a felszínt, így hát feladtam, és úgy döntöttem, hogy inkább szubjektív személyes benyomásaimról számolok be.

A részletes és teljes beszámoló terhétől ilyeténképp megszabadulva két olyan előadásról mindenképp be kell számolni, amelyek külön említést érdemelnek.

Az első az Európai Unió jövőjével kapcsolatos.

Az Unió nehéz helyzetben, vezetési és intézményi válságban van. Az országcsoportok széles döntéseket hozni, amelyeket 20 évvel ezelőtt napirendre sem vettek volna. Terjed a nyilvános csalódás, nő a feszültség a „központ” és a „perifériák” között. Meg kell találni a megoldást, különben az európai projekt széteshet. Jody Jensen, az FTI-iASK vezető kutatója szerint: „a régi rendszert egy újra (kell lecserélni), de e pillanatban nem tudjuk, milyen lesz az új.”

 Hogy milyen lehet az új, legalábbis annak elméleti koncepciója, azt Albrecht von Mueller, egy müncheni ’think tank’, a Parmenides Alapítvány igazgatója vázolta fel. Túlment azon, hogy felsorolja az Európát stresszelő tüneteket és diagnózist adjon, viszont rámutatott egy logikus gyógymódra: a kontinens legnagyobb értékére, annak óriási és gazdag történelmi és kulturális sokféleségére kell a jövő Európáját építeni.

Azt állította, hogy a háború elkerülésének régi narratívája (!) továbbra is érvényes, de már nem elégséges. Európa individuális vonásait, elemeit meg kell őrizni, különben az Unió nem lesz képes megvédeni magát a „nagy országoktól”. Az új megközelítés lényege ennek a kulturális sokféleségnek újraszervezése és kiaknázása, valamint a jelenleg alkalmazott egyetlen együttműködési modell helyett egy decentralizált struktúra felépítése kell legyen. Ez 5-10 év elteltével ez Európát a világ vezető innovációs és oktató laboratóriummá teheti. Remélhetőleg felszámolná azt a paradoxont is, hogy bár az európaiak többsége kedveli az Unió gondolatát, (ugyanaz) a többség elégedetlen annak működésével, bürokráciájával, a lassúságával és a sok területen gyakran megnyilvánuló határozatlanságával.

Javasolja, hogy Európa adja fel a mai szigorú és bürokratikus együttműködési modelljét, helyette egy háromszintű és rugalmas architektúrát kellene létrehozni. Ennek az architektúrának első szintje egy szabadkereskedelmi övezet lenne, amely nyitva állna minden olyan európai (EU-tag és tagsággal nem rendelkező) ország számára, amely elfogadja annak feltételeit és szabályait (természetesen ideértve a Brexit utáni Nagy-Britanniát is). Az új struktúra második szintje egy kormányok közötti koordinációs rendszer, ami a mainál jóval kevésbé lenne bürokratikus, de nagyban hasonlítana a jelenleg működő együttműködési rendszerhez. Végül, a harmadik szint az a föderális szövetségi struktúra, amelynek irányában néhány tagország reményei szerint az EU fejlődni fog.

Ennek a rendszernek az újdonsága a relatív egyszerűségében és rugalmasságában rejlik: a tagállamok mozoghatnak felfelé és lefelé, az egyik szintről a másikra, ahogy azt megfelelőnek látják, feltéve, hogy teljesítik a különböző szinte esetében megkívánt kritériumokat.

A háromszintű mechanizmushoz természetesen új, demokratikus részvételi formákra és politikai döntéshozatalra lenne szükség. A jelenlegi merev intézményi és pártrendszer nem képes hatékonyan kezelni a gyorsan növekvő komplexitásokat. Ma már nem képesek megfelelni a gyorsuló technológiai forradalom egyre összetettebb körülményeinek. Ki kell fejleszteni a részvételi demokrácia új formáit, hogy az egyes témákhoz, napirendi pontokhoz megfelelő népszerűség és támogatás társuljon, szemben a ma létező merev „eszi, nem eszi, nem kap mást” típusú rendszerrel. Von Mueller ezt a rendszert „eAgora”-nak nevezte, olyan nyilvános térnek, amelyben a kérdéseket külön-külön, nem pedig együtt, csomagokban vizsgálják.

A kormányokat is át kell szervezni, hogy rugalmasan reagálhassanak a kihívásokra, amelyek sokféle joghatóság együttműködését igénylik.

A másik hozzászólás a világ egészének jövőjével kapcsolatos.

A fenntartható és rugalmas társadalmakkal foglalkozó szekcióban Dan Brooks, a Toronto Egyetem emeritus professzora és az iASK kutató munkatársa az éghajlatváltozás túlontúl figyelmen kívül hagyott aspektusára világított rá: az újra felbukkanó régi, vagy éppen új fertőző betegségekre. Hamarosan megjelenő könyvéről adott összefoglalót, rámutatva, hogy a nagy intenzitású, de alacsony hatással járó járványok már megjelentek, óriási veszteségeket okozva emberéletben, gazdaságban és kezelési költségekben. A világ a kialakulóban levő járványprobléma és az éghajlatváltozás szoros összefüggését nem ismeri el széles körben, és nem is kezeli súlyának megfelelően: az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásra a következő 10 évben a világ 1,8 trillió dollárt tervez költeni, ám a fertőző betegségek elleni fellépés ezekben a számításokban még csak nem is szerepel.

Úgy tűnik, hogy a világ nem veszi észre azokat a fontos tényezőket, amelyek közvetlenül összekapcsolják az éghajlatváltozást és a betegségek kitörését, annak ellenére, hogy a történelem során a klímaváltozás volt a járványok elsődleges katalizátora.

A múltban, amikor kitört egy járvány, el lehetett költözni a fertőzött területről. Ma azonban, a letelepedés és az urbanizáció megfosztott minket e menekülési esélytől; a mai nagyvárosokban nincs hol elrejtőzni, és nincs hová elmenekülni súlyos járvány esetén.

Ráadásul az állatok és növények esetében a világ húzódozik (sőt, néha szembeszáll) a járványok következményeinek enyhítését célzó proaktív lépésektől. Példa erre az afrikai sertéspestis, amely 2007-ben ütötte fel a fejét az USA Georgia államában. Az azóta a tizenkét év alatt senki sem tett semmit annak érdekében, hogy megakadályozza a betegség elterjedését a világban. A vaddisznók és varacskos disznók így messzi helyekre is sikeresen el tudták juttatni a betegséget.  Az eredmény: 2020-ban a sertéshúskínálat kb. 25% -kal csökkenhet a világban.

A kórokozók (amelyek gyakran fajok között képesek mozogni és mozognak is) a tömeges utazás és turizmus révén elképesztő sebességgel terjednek. Fel kell ismerni, hogy nem a migráns emberektől, hanem a migráns állatoktól és növényektől kell tartanunk; hogy az egészségre veszélyes tényezők azok a bacilus- és vírusgazdák, amelyek (és akik) észrevétlenül hordozzák és terjesztik a kórokozókat. Bár ez nem olyan vizuálisan drámai, mint az olvadó sarki jég, a veszély a közelünkben ólálkodik.

A helyzet világos: nincs több vesztegetni való idő, a veszély kihalással fenyeget, és a küszöbön áll. Bármennyire ijesztő, a betegségek kitörésével az ellátás a triázsra fog épülni, mégpedig hamarabb, mint gondolnánk.

A konferencia négy napja alatt természetesen sok más figyelemreméltó ülés és hozzászólás volt. Íme, mutatóban néhány gyöngyszem a sok közül, ami figyelmet és részletes megfontolást igényel:

Schöpflin György, az Európai Parlament volt tagja: Európának olyan „gonosz” külső problémákkal kell szembenéznie, amelyeket megoldani nem, csak kezelni lehet, és az Uniónak csak kevés, tapasztalata van, ha egyáltalán, az ilyen válságok kezelésében;

Erhard Busek, volt osztrák alkancellár: helyénvaló megemlékezni a berlini fal leomlásáról, ám történelmileg fontosabb volt az Ausztria és Magyarország közötti vasfüggöny lebontása;

Emil Brix, a Bécsi Diplomáciai Akadémia igazgatója: a világ nem volt felkészülve a globalizáció hidegháború utáni váratlan következményeire, ezért ismét a geopolitika irányába fordul;

Takács Szabolcs, a Magyar Külkereskedelmi és Külügyminisztérium Brexit-ügyi biztosa: a Brexit-tel Magyarország sokat veszít majd abban a közösségben, ahol a szuverenista országok kisebbséget képviselnek, szemben a föderalista orientációval;

 Andrei Kortunov, az Orosz Nemzetközi Kapcsolatok Tanácsa főigazgatója: az EU és Oroszország közötti kapcsolatok jelenlegi válságának oka az, hogy a hidegháború vége után egyik fél sem talált Oroszországnak megfelelő helyet az új architektúrában;

Peter W. Schulze, a németországi Göttingeni George-August Egyetem professzora: a multilaterális intézmények köré épülő új multipoláris világrend nem feltétlenül rossz, feltéve, hogy az politikai, gazdasági és katonai téren egyenlőségre épül, nem pedig szűk nemzeti érdekek vezérlik;
Edward Kirumira, a dél-afrikai Stellenbosch Felsőbbfokú Tanulmányok Intézetének igazgatója: a paritásra épülő és hosszú távú globális partnerség kiépítésének egyik paradigma-csapdája az Európa és Afrika közötti kapcsolatok és feszültségek történelmének ábrázolása. „Nem szabad hagyni, hogy a hagyományok alakítsanak bennünket, a történelemből tanulnunk kell.”

Ilan Chabay, a Korszerű Fenntarthatósági Tanulmányok Intézetének igazgatója, válaszolva Dan Brooksnak: „Nem elegendő a rossz következmények enyhítése”, jó jövőket kell megtervezni.

James Skelly, az FTI-iASK kutató munkatársa úgy véli, hogy a politikai vita és cselekvés középpontjában „a fokozott emberi biztonságnak, nem pedig a nemzetbiztonságnak kell állnia”.

Négy nap ebből, és ennél is többől – fárasztó. Semmi kétség felőle. Amikor vége, az ember fáradtan elindul hazafelé, és nem tud szabadulni a gondolattól, most igazán megérdemli, hogy egy pohár itallal a kezében behúzódjon egy csendes sarokba…. és gondolkodjon.

Ezen a konferencián ott kellett lenni és el kell gondolkodni. Ahogy a korábbiakon is. A sorozat bár más formában, de remélhetően folytatódni fog: a terv, a von Mueller professzor által megfogalmazott a „főbb politikai területek” (bármik is legyenek azok) feldolgozása műhelymunkák keretében, majd és azok eredményét a következő, az 5. Európai Kék Ég Konferencián kitárgyalni. Valószínűleg érdekes lesz. Ha javasolhatom: azon majd vegyen részt, Kedves Olvasó…

Polgár Viktor (FTI-iASK)