Közép-Európa újragondolása – Miért Közép-Európában dől el Európa jövője? címmel írt könyvet az osztrák szerzőpáros – Emil Brix és Erhard Busek. A kötet az FTI-iASK jóvoltából most magyarul is megjelent. 2019. december 10-én, kedden a Zwinger adott helyet az ünnepélyes bemutatónak – megtelt az előadóterem.

Emil Brix osztrák történész, diplomata, 2010 és 2015 között az Osztrák Szövetségi Köztársaság londoni nagykövete, majd moszkvai nagykövet, 2017 óta a Bécsi Diplomata Akadémia igazgatója. Erhard Busek az Osztrák Köztársaság volt alkancellárja, 2000 és 2001 között az osztrák kormány EU-bővítésért felelős biztosa, jelenleg a Duna-régió és Közép-Európa Intézet elnöke, a kőszegi Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete (FTI-iASK) Nemzetközi Tanácsadó Testületének tagja. Könyvük, ahogy a bemutatón és a kötet előszavában Miszlivetz Ferenc, az FTI-iASK főigazgatója is megemlítette, nem előzmény nélküli: 33 évvel korábbi „előképe” Projekt Mitteleuropa (A Közép-Európa Projekt) néven jelent meg, és egy optimista korszakban született. Olyan korban, „amikor Közép-Európa egyre gyakrabban használt gyűjtőfogalom lett, a határokon átívelő kulturális pezsgés és politikai szolidaritás szellemi kerete, melyet a létező rendszerek meghaladásának vágya és ígérete tartott mozgásban és töltött meg vonzerővel.” Több mint három – meglehetősen ellentmondásos – évtizeddel később a szerzők újragondolták az elmondottakat. – Itt az idő, hogy elkezdődjön a hiányzó párbeszéd, közös erőfeszítéseket kell tennünk, hogy megszűnjön a kölcsönös meg nem értés – erre figyelmeztetett Miszlivetz professzor.

Bevezetőjében Bába Iván, az FTI-iASK igazgatóhelyettese remek könyvnek nevezte a kiadványt, amelynek minden gondolata egy újabbat indít el bennünk. Vitatémákat vetett fel: elsőként az örök kérdést – mi Közép-Európa definíciója, hogyan határolható be? Egyben emlékeztetett: az elhatárolás mindig történelmi kontextusban érvényes, sokféle lehet. Ha értéktartalomként tekintünk a fogalomra, elmondható, hogy a térségben szinte minden ország közép-európai szeretne lenni. Közép-Európával kapcsolatban a szerzők tárgyalják a perifériától való félelem kérdését is: vajon Nyugat-Európa peremén vagyunk? A konfliktusokkal terhelt történelem jelen van kollektív tudatunkban, nagyban belejátszik önazonosságunk megfogalmazásába és a kívülről jövő reflexiókba, abba, hogy milyennek látnak bennünket mások. A kötet azzal is foglalkozik, hogyan dolgozzuk fel ezeket a konfliktuselemeket. Kollektív pszichózisunkat, a nemzetek fokozott biztonságigényét is érinti – egyes nemzetek megélték, hogy eltűnhetnek a térképről. Európa integrációjának narratívájára és percepciójára is rákérdezett Bába Iván – ki mit tekint normának, mihez kell alkalmazkodnunk? A könyv érinti a migráció, a nacionalizmus kérdését, szól Európa gazdasági helyzetéről, a vallások szerepéről és arról is, hogyan járul hozzá a térség Európa jövőjéhez.

A bemutató vendége volt Gyurcsík Iván, Magyarország állandó képviselője a Duna Bizottságban – ő gondolatokat emelt ki az „inspiráló kötetből”. Összevetette, milyen kihívásokkal szembesült a térség harminc éve. Szerinte a szerzők nyitott osztrák szemlélettel közelítenek. Munkájukat dicséri, hogy harminc év távlatából nagyon következetesen vették végig a kulcsfontosságú elemeket, amelyekről ma is kell beszélni. A Dunát mint ki nem használt lehetőséget említette – vajon mennyire domborodik ki összekötő jellege? – erre és a kisebbségben élők helyzetére is rákérdezett, akik egyértelműen az integráció mellett tették le voksukat.

A bevezetőt követő panelbeszélgetésben Pók Attila történész (FTI-iASK) a kötet alcímét emelte ki: Miért Közép-Európában dől el Európa jövője? Ezt úgy is lehet értelmezni, hogy Európa legfejlettebb részéről van szó, de úgy is, hogy egy feszültséggócról (az utóbbi a reális) – a könyv azt sugallja: egy V4 + 2 (A Visegrádi Négyeken kívül Ausztria és Szlovénia) együttműködés előremutató. Majd felvetett néhány vitás kérdést: a szerzők a könyvben több ponton a kommunista struktúra túléléséről beszélnek. Tényleg ez a helyzet? Vagy az új struktúrák működésképtelenek? A nehezen tisztázható értékeken alapuló együttműködés vajon mennyivel jobb, mint a pragmatikus, gyakorlatias? Valamint: mi a történészek felelőssége, kialakítható-e közös platform?

Emil Brix egyetértett: valóban meghatározóbb az alcím. Mint mondta, olyan időket élünk, amikor az Európai Unión belüli különbségek növekednek. Változnak a határok, a nyelvek, a tradíciók, növekvő kihívásokkal, ellentétes érdekekkel kell szembenézni – mi, közép-európaiak Kelet és Nyugat határán szerzett értékes történelmi tapasztalatainkkal gazdagíthatjuk az európai dialógust. Kreativitásunk segíthet megválaszolni a kérdéseket. Azt is aláhúzta: az új politikai arénában Európának hallatnia kell a hangját. Amennyire lehetséges, közös hangot, és nem csak a leghangosabb nemzetekét.

Erhard Busek az előző kötetben felvázolt jövőkép kapcsán azt mondta: felróható, hogy bizonyos dolgok nem valósultak meg és, hogy nem voltak felkészülve a változásokra, de vajon fel lehet-e ezekre készülni? – Csak valódi partnerséggel, gyakorlatias együttműködéssel lehet előrelépni, hátrahagyva az előítéleteket – mondta, hozzáfűzve, hogy még mindig nem közelednek egymás felé, nem érdeklődnek egymás iránt a térség népei, sőt, inkább távolodnak. Lehet, hogy a turizmus számottevőbb, de hiányoznak az alapok, ebbe kellene befektetni – mondta. A Duna-régiót érintő kérdésre úgy felelt: egy folyónak össze kell kötnie, nem szétválasztania. Ahogy Közép-Európának is összekapcsoltnak, nem megosztottnak kell lennie.

Ugyancsak a könyv Előszavában Miszlivetz professzor úgy összegez: „Az 1980-as évek optimizmusa a 21. század első évtizedében végleg szertefoszlott. A globális együttműködés és a közös európai otthon utópiája az utóbbi években…vészforgatókönyveknek adta át a helyét. A szerzők, miközben látják a bajt – az európai integráció történetének legmélyebb válságát éli, mégis amellett érvelnek, hogy Közép-Európa a remény régiója maradt, pontosabban azzá válhat…Meggyőzően érvelnek amellett, hogy Európa jövője ebben a régióban fog eldőlni, az itt élő társadalmak mélyebb valóságérzékének, kulturális örökségének és problémamegoldó készségének köszönhetően.