Rólunk

Nagy Andor

Nagy Andor

Nagy Andor 1981-ben érettségizett a győri Révai Miklós Gimnázium orosz nyelvi tagozatán. 1982-től az ELTE Állam- és Jogtudományi Karára járt, 1987-ben szerezte meg jogi diplomáját. Soros-ösztöndíjban is részesült, 1989-től négy éven keresztül a berlini Freie Universitäten folytatott jogi és szociológiai tanulmányokat. 1994-1995-ben lett ügyvédjelölt, majd 1997-ben letette a szakvizsgát. 2004-ben a bostoni Harvard Business Schoolon tanult. Németül, angolul felsőfokon beszél.

1983-tól a Bibó István Szakkollégium hallgatója. 1988-ban a Present Kisszövetkezet jogi előadója, majd a Budapest Fővárosi Tanács lakáscsereosztályán jogi előadó.

1988-ban részt vett a Fidesz alapításában. 2000-től két éven keresztül a Joint Venture Szövetség társelnöke. 1993-tól német referensként a pártelnöki kabinet tagja. Az 1998-as országgyűlési választások után Orbán Viktor miniszterelnök kabinetfőnöke miniszterelnökségi politikai államtitkári rangban.

2004-ben időközi választáson parlamenti képviselő lett a szécsényi választókerületben. 2005. február 20-ig az Országgyűlés jegyzője volt. A 2006. évi országgyűlési választásokon Nógrád megye 3. választókerületében szerzett egyéni mandátumot. 2006-tól a KDNP frakció tagja, 2007-től a Külügyi Bizottság tagja. 2008 októberétől a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács tagja, 2009 márciusától a Tanács társelnöke. 2009 márciusától az NFFT-MTA Víz Munkabizottságának társelnöke. 2009 májusától a Környezetvédelmi bizottság elnöke. A 2010. évi országgyűlési választásokon szintén Nógrád megye 3. választókörzetében szerzett egyéni mandátumot. Az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottságának alelnöke.

2013. augusztus 26-án lemondott parlamenti mandátumáról, mert Magyarország nagykövetének nevezték ki Izraelbe. Képviselői helye az új szabályozás alapján a 2014-es választásokig betöltetlen maradt. Tel-Avivi megbízatása 2013-tól 2018-ig szólt.

2018 nyarától Magyarország bécsi nagyköveteként dolgozik.

Nős, felesége Bercsényi Marianna Krisztina; 4 gyermek édesapja (Franciska Eszter, szül: 2000., Júlia Boglárka, szül: 2003, Anna, szül: 2011 és Blanka Sára, szül: 2014)

2001-ben Francia Becsületrenddel tüntették ki (Commandeur de la Légion D`Honneur)

2002-ben pedig a Staufermedaille Baden-Württemberg kitüntetést kapta meg.