Az Államigazgatási Főiskolán igazgatásszervezői oklevelet, majd a Janus Pannonius Tudományegyetem Állam és Jogtudományok Karán szerzett jogi diplomát. Közigazgatási szakvizsgával rendelkezik. Az elmúlt, csaknem huszonöt évben a közigazgatásban dolgozott felsővezetőként. Számos hazai és nemzetközi projektben szerzett szakmai tapasztalatot. Az iASK-ban 2017 januárjában kezdte meg munkáját, ahol 2018 januárjától kisebb megszakítással a Fejlesztési és Pályázatkezelési Főosztály főosztályvezetője. Kiemelt feladata a KRAFT koncepció gyakorlatba történő átültetése. Ennek keretében az Intézetet képviselte a Kormány „»Kreatív város – fenntartható vidék« – a Nyugat-Pannon régióban új regionális fejlesztési koncepció megvalósításáról” szóló nemzeti program keretében megújult épületek felújítási folyamatában. Ezen időszak alatt került felújításra Kőszegen a Szemző ház a Festetics Palota a Bencés rendház és a Zsinagóga. Jelenleg a volt kőszegi MÁV Gyermekotthon felújításával létrejövő Új tudásközpont „Campus” beruházás megvalósításában vesz részt.
Magas színvonalon végzett szakmai munkája elismeréseként 2025. évben Dr. Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter Miniszteri Elismerő Oklevélben részesítette.