Dr. Magyarics Tamás az Eötvös Loránd Egyetem történelem-angol szakán végzett 1981-ben. Ezt követően poszt-graduális tanulmányokat folytatott a Baton Rouge-i LSU-n (1984-1986). Egyetemi doktori fokozatot 1987-ben kapott az ELTE-n (The Relations Between the U.S. and the Successor States, 1921-1925), ahol 1987-től tanít az Angol Tanszéken, illetve az Angol-Amerikai Intézetben először tanársegédként, majd adjunktusként, később docensként, jelenleg egyetemi tanárként. Kandidátusi fokozatot 1996-ban szerzett (The US-Hungarian Diplomatic Relations, 1957-1967). 2006-ban habilitált az ELTE-n. Az ELTE mellett Dr. Magyarics Tamás számos felsőoktatási intézményben tanított, illetve tanít, így a kaliforniai UCSB-n, a Corvinus Egyetemen, a bécsi IES-ben, és a Közszolgálati Egyetemen. Vezető kutató volt a Teleki Intézetben, illetve a jogutódjában, a Magyar Külügyi Intézetben (2002-2010), és az MKI igazgatója volt 2010-2011 között. A kutatómunka mellett 2002-2010 között a Külügyi Szemle és a Foreign Policy Review főszerkesztője is volt. Tagja a Magyar Atlanti Tanácsnak, és 2001-2002 között a szervezet főtitkára tisztségét is betöltötte. 2005 óta tagja a Hungarian American Enterprise Scholarship Foundation (HAESF) kuratóriumának; 2010 óta pedig a testület elnöke. 2011-2015 között Magyarország nagykövete volt Írországban; 2015-2016-ban pedig a Külgazdasági és Külügyminisztérium Észak-Amerika Főosztályát vezette. 2017-től ismét teljes állású egyetemi oktató; jelenleg az ELTE Amerikanisztika Tanszékét vezeti; vendégprofesszor a bécsi IES-ben, és vezető kutató a Közszolgálati Egyetem Amerikai Tanulmányok Központjában. Dr. Magyarics Tamás kutatási területei a hidegháború, az Egyesült Államok külpolitikájának története, a transzatlanti kapcsolatok és biztonsági tanulmányok. Pályafutása során 10 könyvet írt vagy szerkesztett, folyamatosan publikál hazai és külföldi tudományos és ismeretterjesztő folyóiratokban, és kb. 20 történelmi tárgyú könyvet és visszaemlékezést fordított angolról magyarra.