Kutatás és tanulmányok
Kérem, meséljen magáról egy kicsit! Mi az, amit az olvasónak mindenképpen érdemes tudnia Önről?
Eredetileg építészmérnöknek készültem, de a középiskolás éveim végéhez közeledve megértettem, hogy számomra a gazdaság, a kultúra és a társadalom változása érdekesebb, inkább azzal szeretnék foglalkozni.
Egy kiveszőfélben lévő értelmiségi világhoz tartozom, amelyben olyan emberek élnek, akik a világról alkotott, a változásokra mindig reflektáló véleményüket próbálják ütköztetni és valahogyan harmóniába hozni. Ezért is lettem kutató. Kíváncsi ember vagyok, nagy képzelőerővel rendelkezem, ezt próbálom „leföldelni” a valóság rejtett összefüggéseinek szüntelen kutatásával. Ennek természetesen sok előnye és hátránya is van, főként akkor, amikor ez a képzelőerő mások fantáziáját is beindítja. Ilyenkor egyszeriben még a racionálisan megvalósíthatatlan ötletek is megvalósíthatónak tűnnek. Én persze ilyenkor is makacs vagyok, mindig próbálok megoldást találni.
Munkám során nem csupán a saját tudományos karrieremet és előmenetelemet helyezem előtérbe, azzal párhuzamosan hangsúlyt fektetek a tudományos intézményi megújulás előmozdítására is. Tudom, hogy ez nem tűnik szerény attitűdnek, hiszen ekkora volumenű munkához nem elegendő egy emberöltő, de az ilyen irányú céljaimat sohasem adom fel, sohasem adtam fel. Mindig azon dolgoztam, hogy a világot egy kicsivel jobb hellyé tegyem. Ez a sokak szemében „szent őrület” volt az, amely másokat is megfertőzött és energiával táplálta többek között a KRAFT (Kreatív Város Fenntartható Vidék – a szerk.) koncepció megalkotását és sikerre vitelét. Kicsit prózaibban ezt nevezzük társadalmi innovációnak.
Kérem, mutassa be néhány mondatban a szakmai életútját! Véleménye szerint melyek voltak a legfontosabb mérföldkövek?
A gimnázium vége felé közeledve elkezdtem érdeklődni a társadalmi változások iránt. Ebben benne volt az akkori társadalom lefojtott feszültsége, megalázottsága, meghasonlottsága önmagával, a rendelkezésre álló lehetőségekkel való szembesülés képességének hiánya. Ez volt a korszakot meghatározó „ez van, ezt kell szeretni” belenyugvásra nevelő hamis realizmusa, ami részben még ma is kísért. Családi hátteremnek is köszönhetően én ezzel sosem értettem egyet. Idegen volt tőlem azonban a hamis realizmus másik oldala, a gulyás-kommunizmus képzelt fölénye: az a fajta felfogás, hogy mi, magyarok, jobbak vagyunk mint a többi szocialista ország. Kerestem a lázadási pontokat, a barátaimmal ott frocliztuk az akkori rendszert, ahol arra lehetőségünk adódott. A nyílt vagy többnyire közvetett protestálás mellett azonban kulturális rendezvények, például komolyzenei klub szervezésében is részt vettem. A megkövetelttől eltérő viszonyulásom a fennálló rendhez végül iskolaváltáshoz vezetett: a belvárosból Angyalföldre mentem mielőtt kirúgtak volna (utólag azért elbocsájtottak a Kölcseyből). Az új iskolában, a Kiliánban, a korábbinál életközelibb közegbe kerültem, ami jó útravalóként szolgált.
Némi zökkenőkkel végül felvételt nyertem a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemre. Politikai értelemben nem volt egy kellemes közeg, azonban olyan kutatókkal és oktatókkal találkoztam, akikkel azóta is jó kapcsolatot ápolok. Közülük kiemelkedik Szentes Tamás professzor, aki a mai napig követi és kommentálja a munkámat és gyakran lát el jó tanácsokkal.
A ’70-es évek tudományos világa a szocialista országokban rendkívül információhiányos volt, lényegében nem létezett kritikai társadalomtudomány. A veszélyesnek ítélt törekvéseket gyorsan elfojtották, megfogalmazóikat nyomás alá helyezték, és ha nem értettek a szóból, eltávolították munkahelyükről, vagy kitessékelték őket az országból. A könyvtárakban nehéz volt szakirodalmat találni. Mi Szentes diákjaiként hozzájutottunk a legfrissebb külföldi tudományos eredményekhez. Béládi László barátommal egy szöveggyűjtemény javaslatával álltunk elő, amit nagy meglepetésünkre Szentes professzor teljes mellszélességgel támogatott. Ebből lett a Fejlődés-tanulmányok sorozat, melyet több mint egy évtizeden át szerkesztettünk egy rövid szünettel, mert a Zsidókérdés Kelet- Közép-Európában kötet miatt az MSZMP KB nyomására az akkori oktatási minisztérium 1986-ban – egy fegyelmi vizsgálatot követően – betiltotta. Amikor egy év múlva újraindíthattuk, már nyakig voltunk a kádárizmus válságában, mindenki a belpolitikai változásokkal volt elfoglalva.
Közben megtanultam szerkeszteni és fordítani. A közgazdasági diploma megszerzését követően az ELTE-n elvégeztem a történelem szakot is.
A Szolidaritás lengyel ellenzéki munkásmozgalom hatására a Nyugat is kezdett felébredni a Kelet-Európában zajló társadalmi átalakulások ügyében: ez is közrejátszott abban, hogy sikerült elnyernem egy kizárólag lengyel és magyar fiatal kutatók számára kiírt ösztöndíjat a Sussexi Egyetem Fejlődés-tanulmányok Intézetében. Ez az év döntő volt az életemben: megmaradtam a pályán, bekerültem a számomra akkor nagyon vonzó nyugat-európai gondolkodási körbe, kiváló, a mai napig tartó kapcsolatokra tettem szert. Sussexben egy új kutatási témával, a kelet-nyugati fegyverkezéssel és az ennek hatására kialakult mozgalmakkal is foglalkozni kezdtem. Beleástam magam a civil társadalom elméleti szakirodalmába, amit rögtön a gyakorlatban is megpróbáltam alkalmazni. 1984-ben az európai békemozgalom perugiai konferenciáján többedmagammal létrehoztuk a Kelet-Nyugat Párbeszéd Európai Hálózatát.
Ebben az évben történt, hogy az akkor szárnyait bontogató (később Bibó Istvánról elnevezett) ELTE Jogász Szakkollégium egyik diákja felkért egy olyan előadásra, amit egy álfüggetlen béke klubban a szigorú pártkontroll alatt működő Országos Béketanács éppen betiltott. A fiatal diákot Orbán Viktornak hívták. A Ménesi úti szakkollégistákban erős elhivatottságot és tanulni vágyást véltem felfedezni, ami új, meghatározó élmény volt számomra. A találkozás végül maradandónak bizonyult, felkértek a szakkollégium tiszteletbeli tanárának, és nem sokkal ezután elkezdtük szervezni a szakkollégiumok országos hálózatát. A Bibó szakkollégisták bekapcsolódtak az európai békemozgalomba és a Kelet-Nyugat Hálózat szervező munkájába. A nemzetközi sajtó és az európai közvélemény sokat segített nehéz pillanatokban. Erről a korszakról Daliás idők címmel könyvet adunk ki és kiállítást szervezünk.
A rendszerváltoztatás előkészítésében komoly, eddig még kevéssé feltárt szerepet játszottak az alulról szerveződő hálózatok és még jelentősebb a hálózatok hálózatának a szerepe. Amikor a Szabad Kezdeményezések Hálózatát (aminek egyik névadója és ötletgazdája voltam) egy belső puccs-csal párttá alakították, úgy döntöttem, maradok a tudományos kutatás és a civil társadalom világában. A tovább fejlődéshez kitűnő lehetőséget teremtett a MacArthur Alapítvány és a new yorki Social Science Research Council pályázata, aminek első évét az Egyesült Államokban egy posztdoktori program keretében töltöttem a Kailforniai Egyetem Berkely campusán és a Harvard Egyetemen. A Nemzetközi Tanulmányok, majd az Európa-tanulmányok Intézetének fiatal kutatójaként a tudományos élet több kiválóságával kerültem máig tartó jó viszonyba. A második évben az EU firenzei doktori iskolájában kutathattam, és lehetőségem volt beutazni a nagy átalakulási folyamat kezdetén több kelet-európai szatellit országot. A San Fransisco-val határos Berkeley-ben találkoztam életem párjával, Jody Jensennel, aki ettől fogva minden törekvésemben támogatott. Nélküle nem születtek volna meg a felsorolt eredmények. Az amerikai tanulmányút vége felé kaptam állásajánlatokat, bennem azonban fel sem merült, hogy ne jöjjek haza Magyarországra. Itthon szerettem volna valami újat alkotni. Jody, akit vonzott Közép-Európa, támogatott ebben, így Magyarországra költöztünk.
A hazatérés után folytattam az MTA Szociológiai Intézetében folytattam a kutatómunkát, majd meghívásra egy új tanszék megalapításába vágtunk bele Szombathelyen. Optimista voltam, mindig is távol állt tőlem a „merjünk kicsik lenni” hozzáállás. Szombathelyen végül nem sikerült önálló egyetemet formálni a főiskolából, mi pedig kollégáimmal létrehoztuk a Társadalomtudományok és Európa-tanulmányok Intézetét (ISES). Ezzel a főiskolán belül egy teljesen új típusú intézményt hoztunk létre, amely komoly Európai Uniós finanszírozási források bevonásával, nagy önállósággal működött. A szombathelyi keretek azonban az intézet felvirágoztatására csupán egy darabig voltak megfelelőek, így a 2000-es évek elején átkerültünk Kőszegre, ahol korábban már létrehoztuk az Európa Házat.
Az 1996-os Kőszegen elindított nemzetközi nyári egyetem bizonyította, hogy Kőszeg kiváló helyszíne a közép-európai párbeszédnek.
Ekkor kezdtem töprengeni a történelmi kis- és középvárosok fellendítésének lehetőségein. Ekkor köteleztem el magam a kőszegi zsinagóga felújítása mellett is.
Mindezeknek a töprengéseknek és elköteleződéseknek lett az eredménye jóval később, a 2010-es évek elejétől a Kreatív városok, fenntartható vidék program, más szóval a KRAFT korszak.
Melyek a fő kutatási területei, min dolgozik jelenleg?
A KRAFT program egész Pannóniára történő kiterjesztésén, emellett egy átfogó monográfián dolgozom, ami Közép-Európa átalakulásáról és az európai konstrukció jövőjéről szól.
Ön többek között a Felsőbbfokú Tanulmányok Intézetének alapítója és főigazgatója. Mi volt a legfőbb célja/motivációja az intézet megalapításakor?
A tudást létrehozó konvencionális intézményi formák nem kellőképpen hatékonyak, egyre kevésbé képesek megfelelő színvonalon és gyorsasággal reagálni a világ változásaira. A kollégáimmal megfogalmaztuk, hogy szükség van valamilyen más típusú intézményre, melynek célja a tudományágak közötti rejtett kapcsolatok feltárása, a komplex jelenségek sokoldalú megközelítése, a paradoxonok megértése, illetve az ezekből fakadó lehetőségek feltérképezése és hasznosítása a gyakorlatban. Kevés olyan intézet létezik, amely ezeket egyszerre műveli. Sikerült megszervezni a KRAFT szemlélet alapján egy, a fejlesztésekhez szükséges új tudásközpontot. Összekapcsoltuk a tudományt és a stratégiai fejlesztési szempontokat. Ez igen nagy teljesítmény, amihez szükség volt a 80-as évek végén létrehozott erős szakmai kapcsolatrendszerre, szenior és fiatal kutatókra, professzorokra, adminisztrátorokra és a helyi lakosokra, a kőszegiekre is.
Megalakulását követően az intézetet többen is megkérdőjelezték a konvencionális akadémiai táborból, mondván, hogy Kőszeg jelentéktelen város, nem rendelkezik felsőoktatási intézménnyel, sőt, a közelben sincsenek olyan egyetemi központok, amelyekre építeni lehet. Úgy vélem, hogy talán épp emiatt van szüksége a régiónak egy nemzetközi szinten is jelentős tudományos intézetre, amely az egyetemektől különböző módon működik.
Valójában egy régen megindult folyamat betetőzéséről van szó, amelynek kezdete Kőszeg iskolavárosi múltjában található. Én mindenesetre büszke vagyok arra, hogy olyan támogatókat tudhattam magam mellett, mint Szentes Tamás, Palánkai Tibor, Hankiss Elemér, Schöpflin György és Vitányi Iván, akik sokáig személyesen is részt vettek az itt folyó programokban.
Fontos célkitűzés volt, hogy a természettudósokat bevonjuk a kutatómunkába. E téren is nagyot léptünk előre az elmúlt öt évben: a magyar akadémiai élet olyan kiválóságai, mint Kroó Norbert, Bogárdi János, Szathmáry Eörs, Szöllősi Nagy András talán még a társadalomkutatóknál is nagyobb lendülettel vettek részt az építkezésben. Ösztöndíjasaink között pedig olyan nemzetközi kiválóságokat tudhatunk, mint az evolúció biológus Dan Brooks, vagy a City University New York professzora, Charles Vörösmarty. A fiatalabb generáció hazai és nemzetközi kiválóságairól nem is szólva…
A közelmúltban a miniszterelnök előterjesztésére a köztársasági elnök a Magyar Érdemrend Tisztikeresztje polgári tagozata kitüntetést adományozta az Ön számára több évtizedes kimagasló színvonalú tudományos kutatói és oktatói pályája, valamint a Kreatív Város Fenntartható Vidék fejlesztési koncepció kidolgozásában vállalt szerepének elismeréseként. Kérem, meséljen kicsit a Kreatív Város Fenntartható Vidék (KRAFT) fejlesztési koncepcióról!
A 90-es évek közepén megfogant gondolatok mentén haladva nem adtuk fel a terveinket, miszerint a nyugat-magyarországi régió megérdemelne egy nemzetközileg is jelentős egyetemet. Elhatározásomban Gaál Zoltán, a Pannon Egyetem egykori rektora is támogatott. Ennek eredményeképpen sikerült elindítani a KRAFT-programot, amelyhez a magyar kormány mellett különféle alapítványoktól és multinacionális cégektől is kaptunk támogatásokat.
Az elmúlt tíz év a KRAFT-korszak. Maga a kutatás ötlete egy, a kisvárosok jövőjét firtató vitából született. A nagy multinacionális cégek kizárólag a nagyvárosokban vagy megacitykben látnak potenciált. A kisvárosokkal szembeni diszkriminációt nem tudtam elfogadni, így lehetőséget kerestem arra, hogy bizonyítsam ennek ellenkezőjét. Végül sikerült felkelteni a 2010-ben megalakult magyar kormány érdeklődését. A KRAFT program céljai és a kormány elképzelései számos ponton megegyeztek, elsősorban abban, hogy magas színvonalú életet kell biztosítani a magyar vidéken, felszínre kell hozni a kis- és középvárosokban rejlő lehetőségeket.
Milyen egyéni és szervezeti szintű szakmai jellegű tervei, illetve céljai vannak a jövőre nézve?
Az ITM kezdeményezésére most indul a Szigetköz-Csallóköz projekt, ami lényegében kutatásra épülő fejlesztést jelent.
Jelenleg már nem csupán Kőszegre fókuszálunk, hanem az egész Nyugat-Pannon régióra, amiben nagy segítséget jelent a Pannon Városok Szövetsége. Az ötlet részben a Pannon Egyetemről származik, az ottani kutatók nélkül nem valósult volna meg a régión belüli tudományos együttműködés.
Természetesen Kőszegen sem értek véget a fejlesztések, a Kőszeg-KRAFT folytatódik. Hosszú távú terveink vannak, szeretnénk a MÁV gyermekotthont átalakítani és helyet biztosítani egy nagy kutatókönyvtárral működő közép-európai doktori iskolának és egy úgynevezett okos campusnak. Tervezünk KRAFT módszerekkel végzett Balaton-felvidéki kutatást, illetve Big Data Kutatóközpontot is. Szeretnénk egy hazai, illetve a határrégió feltételeihez igazodó közép- európai tudásbázist építeni, lényegében egy újtípusú szellemi és tudásközpontot.
Mindez nem lesz lehetséges az eddigi mintázatoktól eltérő horizontális intézményi együttműködés nélkül. Rugalmas és nyitott kiválósági központok hálózatos működése kell hogy felváltsa az elavult modellt. Célunk, hogy az új tudást új módon mutassuk be és hasznosítsuk. Fontos, hogy a különböző tudományterületek képviselői szót értsenek egymással, együttműködjenek, és hogy képesek legyenek összekapcsolni a tudományt a mindennapi élettel.
Ami a személyes terveimet illeti, szeretnék több időt tölteni saját kutatásaim folytatásával és publikálásával. Az intézet elért eredményei alapján ez már lehetségesnek látszik, hiszen a szervezet már képes önállóan működni, stabilan áll a saját lábán.
A tudományos munka nagymértékű koncentrációt, elhivatottságot és kreativitást igényel. Időnként azonban szükség van kikapcsolódásra is. Szabadidejében mivel foglalkozik szívesen?
Erre nehéz válaszolni, szabadidőből kevés van. Ha lehetőségem van pihenni, szívesen töltök időt az Adria partján, vagy a hegyek közt, a természetben. Az Alpokalja ehhez a legideálisabb környezet. Amikor tehetem, újra leülök a zongora mellé – zene nélkül nem tudnám elképzelni az életemet. Van egy nagy kertünk a Királyvölgyben, a Napos tetőn. Remélem, hamarosan a házunk is felépül.
Volt valamikor a 80-as években egy vízióm, olyan természeti és munka-környezetről álmodtam, ahol jól érzem magam, ahol az emberek kedvelik egymást, és a természettel harmóniában élik a mindennapjaikat. Kőszeg egy ilyen hely, az épített és a természeti környezet, a miliő együttesen nagyon stimuláló. Ilyen szempontból kiváltságosnak és szerencsének érzem magam.
Azt hiszem, kijelenthetjük, hogy az Ön tudományos karrierje kiemelkedő. Az évek során bizonyára rengeteg tapasztalatot szerzett. Mit tanácsolna a tudományos életpálya küszöbén toporgó kollégáknak és leendő kollégáknak?
Ne féljenek kérdezni, akár saját eredményeiket megkérdőjelezni. Merjenek új területekre evezni, ne féljenek, hogy elbuknak, legyenek bátrak és legyenek nyitottak. Mindig ragadják meg azt, ami az adott korszakban jó.
Ne csupán egy területtel foglalkozzanak, merjenek szélesebb látókörrel közelíteni a problémák felé. Ne betonozzák be magukat, próbálják jobbá tenni, előrébb vinni a világot. Kerüljék a belső meggyőződés nélküli üres karrierizmust, mert nem lesznek boldogok a munkájukkal kapcsolatban. Aki a kutatói pályát választja, annak bátornak kell lennie, több rizikót kell vállalnia. A tudománynak az a dolga, hogy megkönnyítse az emberek életét, nem pedig az, hogy egyéni, önző célokat valósítsunk meg. Ezért kell a kutatóknak törődniük azzal, ki mire és hogyan használja fel eredményeiket.
Ahogy a mostani pandémia is mutatja, a közjó jelentős mértékben függ a tudományos kutatások eredményeitől és azok felhasználásától. Ez pedig nagy felelősségvállalást követel.
© 2017-2023, Minden jog fenntartva
