Sokszor hallhatjuk, hogy nem az eredmény, hanem az út a lényeg, amit járunk. Szép gondolat, sok igazság is van benne, mégis a versengő kapitalizmus és fogyasztói társadalom keretei között, ahol a pénz, javak és hatalom elérése mozgatja legnagyobb mértékben a társadalmat, ez mégis nehezen értelmezhető, és még nehezebben valósítható meg. Azonban manapság ez a társadalmi berendezkedés már a végét járja, és vagy hatalmas katasztrófák közepette omlik össze a közeljövőben, vagy képesek leszünk közösen valamilyen új berendezkedést, fenntartható együttműködési formát kialakítani. Egy biztos, nincs mire várnunk, cselekednünk már ma kell.

A világ átalakulása, a saját felelősségem és a mindennapokban meglévő lehetőségeim már régóta foglalkoztatnak, és a környezetemben többekkel is beszélgetek erről időről időre. Szűk harminc éve egyik legjobb barátommal azt taglaltuk, hogy a világot csak a nők menthetik meg. A hatalom, teljesítmény és versengés helyett nekik az élet minősége jobban számít, csakúgy mint az együttműködés, a megegyezés, és mindebben erős szerepet szánnak az érzéseknek, megérzésnek és belső értékeknek. Elkezdtem ezeket megtanulni. Húsz éve az ezredforduló előtt a nagy rendszerekre, vállalatbirodalmakra alapuló társadalmi berendezkedés közelgő vége foglalkoztatott néhány barátommal, kollégámmal együtt, mivel megjelentek az összeomlás „minden-mindegy” jelei, biztosnak és stabilnak tartott alapelvek kérdőjeleződtek meg, kezdtek el repedezni, leomlani. A vezetői munkámban atipikus, emberközpontú, akkor rendszeridegen megoldásokat kerestem. Tíz éve egy bankár és buddhistává vált barátommal a gazdasági válság idején a világból való kivonulás szükségességét, lehetőségeit vizsgáltuk, mert a fogyasztásközpontúság és az arra alapozott növekedési kényszer tarthatatlanná vált, a pénzvilág lélegeztető gépre került. Még több figyelmet szenteltem a takarékosságnak és az egészségmegőrzés elterjesztésének.

Ekkorra a világból való kivonulást egyre többen kezdték megoldani a virtuális világba belépve, számítógépes szerepjátékokkal, second life-fal, avatarokkal. Ami menekülésnek jó, megoldásnak kevésbé. Ma már egyértelmű, hogy a társadalmunk mostani működése már nem fenntartható, annak szinte egyetlen területe sem tekinthető annak. Miközben a már zajló digitális átalakulás olyan feladatok elé állít bennünket, amelyek lényegének nagy részét még csak nem is sejtjük.

És egyre többen vallják, mondják, hogy változtatás kulcsa a humanitás, saját magunk jobb megismerése, a tanulás magunkról, a lelkünk legmélyéről, a self-ről. Ezzel megnyílik egy olyan végtelen világ, ahová a pozitív kimenetel lehetőségével tudunk belépni. Ebben van egy adatalapú segítségünk, az úgy nevezett számszerűsített én – a quantified self, amely a szerveztünk működését írja le különböző szenzorok segítségével. A saját szervezetünk működéséről, a reakcióinkról, erősségeinkről és gyengeségeinkről sokat tudunk tanulni általuk. Aminek nyomán azután újabb kérdéseket kapunk magunkról, amihez már más módszerekkel jutunk válaszokhoz. Az élethosszig tartó tanulás és egészségmegőrzés útján járunk így.

Hol tartunk ebben? Az út legelején. Amennyiben az Európai Unió egészségügyi és lakossági egészségi adatait összegző FutureProofing Healthcare adatait ilyen szemüvegen keresztül tanulmányozzuk, ezt vonhatjuk le következtetésként egész Európára vonatkozóan, különösen a rezíliencia adatait vizsgálva.

Lantos Zoltán, KRAFT Társadalmi Innováció