Bemutatták a Németh László Szakkollégiumról és a civiltársadalom felemelkedéséről szóló kötetet

Az Ünnepi könyvhét Vigadó téri programjainak sorában mutatták be a Daliás idők – A Németh László Szakkollégium és a civiltársadalom felemelkedése című könyvet, amelyet a Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete és a Kortárs Könyvkiadó közösen adott ki.

A beszélgetést Kondor Katalin újságíró moderálta, aki azzal vezette be az eseményt, hogy a kötetet olyan fiatalok írták, akiknek köze volt a Németh László Szakkollégiumhoz, és akiknek határozott elképzelései voltak, diktatúráról, szabadságról, a jövőről, az előttünk álló útról. Amint mondta, még a politika iránt érdeklődők is keveset tudnak arról, milyen volt az 1980-as évek diákélete az egyetemeken, legalábbis azon diákok élete, akiket a Németh László Szakkollégiumban töltött időszak formált érdeklődő és rendszerkritikus emberré. A Daliás idők azt mutatja be, milyenek voltak azok a nyolcvanas évek, amelyek a kollégistákban már formálni kezdték – részben titokban – a közelgő rendszerváltás csíráit, igényét, s a váltásra való készülődés cselekedeteit. Szellemileg igencsak mozgalmas időszak lehetett, ahogy a könyvből kiderül, és az akkori hatalom is résen volt.

A többszerzős könyv bevezetőjét és zárszavát Prof. Miszlivetz Ferenc szociológus, történész írta, aki elmondta: akkoriban járta az országot, és örömmel fedezte fel a szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola nyitottságát, félelem nélküli légkörét, az itt dolgozó fantasztikus embereket, akik „akarnak és tudnak”, és ebből lett egy Németh László Szakkollégium.

A meghívott vendégek között Nagy Endre szociológus professzor arról beszélt, hogy lektoraként követte nyomon a könyv megszületését, így jól ismeri a szerzők – Miszlivetz Ferenc, Tokaji Nagy Erzsébet, Sümegi István, Szabó Gábor, Szommer Ildikó – óriási munkáját, amit belefektettek, hogy a mélyinterjúkkal gazdagított kötet megjelenhessen. A könyv jelentőségét úgy fogalmazta meg, hogy Magyarországon a ’80-as években volt egy csapat, amely szeretett volna „normális oktatást” a szombathelyi főiskolán, és létre is hozott egy ilyen kurzus-kínálatot, úgyhogy a könyv megérdemli a Daliás idők címet.  Kiemelte az egyik volt szakkollégista, Merklin Tímea gondolatát, aki visszaemlékezése szerint itt tanulta, hogy lehet szabadon beszélni, és számára ez akkori életszakaszának legnagyobb élménye volt.

Németh Zsolt, az országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, a Fidesz parlamenti képviselője arról beszélt, hogy Kondor Katalin – akit sokan A Hét című televíziós műsor vezetőjeként ismernek – is fontos szereplője volt annak a korszaknak, amiről most az új magyar Besúgó című filmsorozat is szól.  A diákmozgalmak kulcsfontosságúak voltak 1983-tól 1988-ig, fontos szereplői a magyar rendszerváltozásnak.  Ilyenek voltak a szakkollégiumok – Szombathelyen a Németh László Szakkollégium, Budapesten, a Ménesi úton a Bibó Szakkollégium, a Rajk Szakkollégium, amelynek Németh Zsolt a tagja volt, és a Széchenyi Szakkollégium. Társadalomtudományi klubok és körök is kapcsolódtak hozzájuk, amelyek fő tevékenysége a tudatformálás volt, vitákat beszélgetéseket szerveztek. A nyári táborok sorában az első az 1985-ös szarvasi találkozó volt. A Daliás idők nemcsak a szombathelyiekről szól, hanem arról a kapcsolatrendszerről is, ami hálózatszerűen kialakult a 80-as években az ifjúsági csoportok között. Németh Zsolt azt is elmondta: a Fidesz sem érthető a szakkollégiumok nélkül. Amikor betiltották a Fideszt 1988. március 31-én, a szombathelyi szakkollégisták munkájának köszönhetően egy hónapon belül kétszázan támogatták nyíltan az aláírásukkal, és lettek tagok a szombathelyiek közül. Németh Zsolt hozzátette: a mai magyar szellemi életben zajló, csoportok közötti viták sem lehetnek érthetőek, ha nem megyünk vissza a ’80-as évekbe, és nem próbáljuk meg felfejteni azokat a kiinduló álláspontokat, amelyek elvezettek a mához. Abban különbözik a Besúgótól ez a történet, hogy emez ténylegesen elvezetett a rendszerváltozáshoz, és egyfajta szerves fejlődésnek a tükörképe mindaz, amit a Daliás idők oldalain olvashatunk.

Tokaji Nagy Erzsébet főkönyvtáros a 80-as években a Berzsenyi főiskolán tanított, csapatában Gyekiczki András és Fűzfa Balázs volt mellette. Elmesélte, hogy ők hárman elosztották a feladatokat, hogy ki melyik területen legyen – egyikük elvállalta a tanulmányi osztály vezetését, a másik a főigazgatói hivatal vezetését –, hogy mindenképpen benne legyenek valahogy a főiskola belső életében. Az ország nyugati részén kicsit szabadabb volt a légkör, ott természetes volt, hogy a grazi tévét nézték, és a pártbizottság is lazább volt, mint másutt. Ugyanakkor egy fantasztikus hallgatói társaság is összejött, és velük együtt tudták csinálni a szakkollégiumot. Tokaji Nagy Erzsébet, aki matek szakos is, anno úgy fogalmazott, hogy ez egy „kiszámítható irracionalista rendszer”, ezért tudtak alkalmazkodni hozzá, amint mondani szokás, a „slampos diktatúrához”. Egy 1987-es állambiztonsági jelentésben olvasta, hogy „Betiltjuk a rendezvényt”, és azt is leírták mellé kézzel: „De mit érünk el vele?” Ez jellemzi azt a helyzetet, amelyben nem érezték, hogy bátrak, de nem is éreztek félelmet.

Merklin Tímea újságíró arról beszélt, hogy akkor jött a szombathelyi főiskolára, amikor az előtte lévő generáció már megteremtette a szakkollégiumi keretrendszert, és már „csak” élni kellett a lehetőségekkel, kihasználni az új tanulási formákat, válogatni a körök kínálatából a reformpedagógiától a filmklubokon át a Hamvas Béla Kollégiumig, amelynek tagja volt. Egy cigány kultúrával foglalkozó szemináriumból inspirálódva olyan klubot is létrehoztak – és közművelődési gyakorlatként adminisztráltatták Nagy Árpád mentorálásával –, amely a főtéren csellengő és kéregető roma gyerekeket gyűjtötte össze délutánonként. Foglalkozásokat tartottak, kirándulni vitték őket, együtt fociztak, játszottak, uzsonnáztak – azzal a sorsformáló szándékkal, hogy a személyes és közösségi minták nyújtása a gyerekek számára egy lehetséges jobb jövőt ír.

Bába Iván egyetemi magántanár, volt államtitkár, nagykövet, a könyv másik lektora a Vigadó téri bemutatón a ’80-as évek második feléről szólva elmondta, hogy mindannyian „nyüzsgők” voltak, idementek, odamentek, egyik rendezvényről a másikra – vízlépcső elleni mozgalom, Bibó kollégium, Németh László Kollégium, szamizdat és így tovább. A Daliás idők egy pillanatfelvétel, egy nagyon fontos időszakról, amit a könyvből jól meg lehet érezni. Van benne egy magnófelvétel leírt változata, ami megmutatja, hogyan zajlottak ezek a viták akkor, kik voltak ott, és mit mondtak. Németh Zsolt, Orbán Viktor, Tokaji Nagy Erzsi, Miszlivetz Feri, Bába Iván, Nagy Imre KISZ titkár és mások. Egy másik részében – 35 év távlatából nagyon érdekes – titkosszolgálati jelentéseket olvashatunk, amelyek ezekre a személyekre és rendezvényekre vonatkoznak. De a kötet azt is összefoglalja, hogy mi minden történt: egyrészt vallomásokból tudjuk meg, másrészt tételes felsorolásból, hogy milyen rendezvények voltak. Mindebből látszik, milyen hihetetlen szellemi gazdagságban éltek a történet szereplői, szemben azokkal az elnagyolt állításokkal, hogy milyen ostoba és sötét időszak volt a diktatúra, és mennyi mindent nem lehetett csinálni.  Holott a ’80-as évek második felében már egy hatalmas szellemi pezsgés volt a magyar társadalomban, amit sok helyről mozgattak: az értelmiség, a tanárok, a fiatalok. Termékeny, izgalmas időszak volt.

Kondor Katalin a könyv egyik társszerzőjétől, Sümegi Istvántól idézett egy fontos gondolatot: „A történészek, politológusok között többé-kevésbé egyetértés van abban, hogy Közép-Európa inkább elszenvedte, mintsem megcselekedte az 199o-es rendszerváltozást.” Hozzáfűzte: az elszenvedést sosem késő cselekedetté váltani, azaz pótolni a hiányokat, mert az értelmiségi lét forog kockán.

Miszlivetz Ferenc felidézte, hogy létrejött a Szakkollégiumok Országos Hálózata 1987. november 1-én. Volt egy majdnem drámai beszélgetés, ahova meg akarták hívni Pozsgay Imrét, aki támogatta – általában a legfelsőbb pártbizottságban egyedül – a civil társadalom gondolatát, szavakban. De kiderült, hogy nem jöhet, mert főnöke, Grósz Károly állítólag letiltotta. Viszont megjelent egy fiatalember, akit Nagy Imrének hívtak, a KISZ elsőszámú vezetője volt, és mosolyogva fenyegetett őket, kifejezve, hogy nem tetszik, amit csinálnak.

Sümegi István történész filozófus, a könyv egyik szerzője elmesélte, hogy elsősként csöppent be erre a találkozóra. Először megdöbbentette, hogy milyen bátran beszélnek itt emberek, és milyen fogalmakat használnak, hogyan tudnak leírni jelenségeket, amiket ő nem tudott, mert a dialektikus materializmus szavai erre nem voltak alkalmasak. Azon is csak bámult, hogy az országos KISZ-vezető milyen finom virágnyelven fenyegette a jelenlévőket. Lenyűgözte, hogy a jelenlévők nem ijedtek meg, és nem kértek bocsánatot, hanem nagyon bátran és nagyon egyenesen visszafelelgettek.

Miszlivetz Ferenc a korabeli fotósorozatról szólva felidézte: az egyik képen a teljes politikai térkép rajta van, Tokaji Nagy Erzsiék, a szakkollégista fiatalok az egyik oldalon, középen ki más, mint Orbán Viktor, mellette Miszlivetz Ferenc, a bal oldalon a KISZ legfelsőbb vezetése. Mindenki mosolyog, sütött a nap november 1-én. Amikor tíz évvel ezelőtt a szociológus megmutatta az 1987-es fotókat Hankiss Elemérnek, aki „mindannyiunk mentora volt”, ő azt javasolta: „Adjátok ki így, ahogy van. A képaláírásokon kívül – hogy mikor és hol készültek – ne fűzzetek hozzá semmit. Legyen a címe: Amikor még normális, fiatal emberek voltunk.” Így indult a könyv.

Tokaji Nagy Erzsébet zárásként a június 18-án Velemben rendezendő szakkollégiumi találkozóra hívta fel a figyelmet, és hogy a visszajelzésekből kiderül: az egykori szombathelyi szakkollégisták zöme megmaradt kritikus értelmiséginek, talán ez a legnagyobb cselekedet, erre lehetünk a legbüszkébbek.