Kutatás és tanulmányok

Jó történetek

Ma egyre több mindent történetben mesélünk el, a sztori lett szinte mindennek az alfája és ómegája, a történetmesélés technikáját egyre több szakterületen alkalmazzák, kurzusok, tréningek szólnak róla, művészetterápiás eszközként hasznosítják. Miközben ez sokkal több divatnál és korszellemnél, hiszen életünk során folyamatosan úton vagyunk, a saját utunk történetét írjuk. Nagyon sok mindentől függ, milyen az az út, amit be tudunk járni, bár azt tartjuk, hogy a kapott génekkel, valamint az anyaméhben és gyermekkorunk első néhány évében megtapasztaltak alapvetően határozzák meg a későbbi életévek lehetőségeit és korlátait. Ezzel együtt a történetünket alapvetően mi magunk írjuk, tudatos és tudattalan gyökerekkel, motivációkkal, eszközökkel és célokkal. Mialatt azt szoktuk mondani, hogy ha egészség van, minden van. Vagyis a saját történetünk alapja a saját teljességünk, EGÉSZségünk.

Az egészségünk szempontjából egészen biztos, hogy jó útra kell térnünk, mert ahogy korábban erről itt már volt szó, önpusztító nemzet vagyunk. És a helyzet csak romlott! A Future Proofing Healthcare adatelemző platform európai összehasonlítása szerint a krónikus betegségek okozta halálozásban legutolsók vagyunk a kontinensen, rákhalálozásban és mentális egészségi állapotban utolsó előttiek. Miközben az egészségi állapot nálunk alig függ a jövedelemtől, az ezt jellemző mutató tekintetében hetedikek vagyunk Európában, többek között Svájccal és Ausztriával egy szinten, megelőzve a skandináv országokat, alig a mediterrán országok mögött. Azonban míg ezekben az országokban a jövedelemtől független életvitel alapvetően egészségtámogató, nálunk jellemzően önpusztító. És mivel az egészségi állapothoz az egyéni életmód és a társadalmi közeg jóval nagyobb mértékben járul hozzá, mint az egészségügy teljesítménye, a hazai egészségi állapot javítása és a nagyon magas korai halálozás csökkentése elsősorban társadalmi feladat. El kell kezdenünk más történetet írnunk egyénileg és közösen, amihez társadalmi innovációra van szükségünk.

Az intézetünkben kidolgozott KRAFT-index az ilyen társadalmi programokat támogató módszertan. A fejlesztése során elvégzett „Egészséges társadalom” interdiszciplináris adattudományi elemzések eredményei alátámasztják, hogy ennek elérésében kiemelt jelentősége van a bizalomnak. Ehhez az értékközösségen keresztül vezet az út, amelynek kiindulópontja a társadalmi tőke és helyi értéktár felmérése, majd a helyi értékek művelése, kultivációja. Kiemelt jelentőségű a régmúlt örökségének feltárása az identitás, kulturális értékek és hagyományok aktív-passzív jelenlétével, múltból hozott mintákkal, vesztes-nyertes pozícióval. Mindennek ismeretében van lehetőségünk elkezdeni olyan történeteket írni, amely jóval egészségesebb a most jellemzőnél.

Lantos Zoltán, KRAFT Társadalmi Innováció