Szingapúr és a COVID-19
A Tér – Gazdaság – Ember nyári száma közli Magasházi Anikó írását arról, hogy miként birkózott meg Szingapúr – ellentmondásos módon – a koronavírus-válság első szakaszával.
A Tér – Gazdaság – Ember nyári száma közli Magasházi Anikó írását arról, hogy miként birkózott meg Szingapúr – ellentmondásos módon – a koronavírus-válság első szakaszával.
Írásában Kun Ádám az FTI-iASK korábbi ösztöndíjas kutatója (ELTE, Parmenides Alapítvány) arról értekezik, hogy a COVID-19 járvány okán és során a témához kapcsolódó szakmai anyagok, cikkek, esettanulmányok – a korábbi időszakra jellemző – több hónapos átfutás ideje, néhány napra csökkent.
Kulcsár László és Bodrogai László tanulmánya a Prosperitas 2019/4. számában jelent meg.
Kulcsár László tanulmánya a Földrajzi közlemények 2020/1. számában jelent meg.
A cikk a Religion & Gesellschaft in Ost und West című folyóiratban jelent meg.
A cikk a Statisztikai Szemle című folyóiratban jelent meg.
A cikk a Today and Tomorrow in Russian Economy című folyóiratban jelent meg.
A kutatás alapját szolgáló felmérést 2017-ben a Kőszegi Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete azzal a céllal kezdeményezte, hogy Nagykanizsa és a Murafölde településeiben élő lakosainak attitűdjét, elégedettségét és kreativitását, együttműködését felmérje a KRAFT-index meghatározásához.
Megjelent Miszlivetz Ferenc legújabb írása a Civil Szemlében.
Megjelent Miszlivetz Ferenc legújabb írása a Journal of Global Policies and Governance nevű folyóiratban.
Intés az Őrzőkhöz! alcímet viselő jegyzet a www.ligetmuhely.com weboldalon jelent meg.
Gyöngyösi István jegyezte A Márssal társalkodó murányi Vénusz című, korában népszerű költemény hősnőjét a Szent Jakab templomban temették el. Hogyan került Kőszegre?
Egy Bosznia-Hercegovinai iskolai szegregációról írt elemző cikket Igor Stipic az FTI-iASK kutatója az Urge for Engagement c. folyóiratban 2019-ben.
A most megjelent írás a nemzetközi közvélemény előtt is feltárja gróf Festetics Imre szerepét a genetika alaptörvényeinek a kialakításában.
A klímaváltozás veszélyeire hívja fel a figyelmet a Nature magazin véleményrovatában Dan Brooks az FTI-iASK kutatója