Kutatás és tanulmányok

Az FTI-iASK kutatói a körkörös gazdálkodás kőszegi példáját mutatták be az 56. Közgazdász Vándorgyűlésen

Az 56. Közgazdász vándorgyűlés Környezetgazdaságtan szekciójában több előadással szerepeltek az iASK kutatói. Az egyik előadás (Bodor MónikaZilahy Gyula) a körkörös gazdasággal kapcsolatos, a City University New York-kal közös projektünk tapasztalatait mutatta be.

Az FTI-iASK kutatóinak előadását ITT olvashatják.

A szekció programját ITT találja.

56. Közgazdász-vándorgyűlés – Debrecen, 2018. szeptember 6-8.

Nyitó Plenáris Ülés:
Levezető elnök: Pleschinger Gyula elnök, Magyar Közgazdasági Társaság, a Monetáris Tanács tagja

Köszöntők
Papp László
polgármester, Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata
Nábrádi András elnök, az MKT Hajdú-Bihar Megyei Szervezete

Előadások
Matolcsy György
elnök, Magyar Nemzeti Bank
Közép-Európa ideje
Palkovics László miniszter, Innovációs és Technológiai Minisztérium
Innovációs és technológiai stratégiai elképzelések
Parragh László elnök, Magyar Kereskedelmi és Iparkamara
A jövő a XXI. században
Bódis József oktatási államtitkár, Emberi Erőforrások Minisztériuma
Az oktatás kihívásai

KÖRNYEZETGAZDASÁGTAN
Levezető elnök: Kerekes Sándor professzor emeritus, Budapesti Corvinus Egyetem, az MKT Környezetgazdasági Szakosztályának elnöke

Előadások
Gaál Zoltán
rektor emeritus Pannon Egyetem
„Kraft” – Kreatív városok a pannon régióban
Zilahy Gyula egyetemi tanár és Bodor Mónika egyetemi adjunktus, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
A kőszegi körkörös-gazdaság projekt tanulságai
Berke Szilárd egyetemi docens és Tóth Gergely egyetemi docens, Kaposvári Egyetem
Körkörös gazdasági modellek a hazai agrárszektorban – Tóth Gergely előadásaBerke Szilárd előadása
Hetesi Zsolt tudományos főmunkatárs, Nemzeti Közszolgálati Egyetem
A megújuló energiák szerepe a körkörös gazdasági modellben
Csutora Mária egyetemi tanár BCE Vállalat-gazdaságtani Intézet
A technológia mindent megold? Magatartási tényezők szerepe a fűtés-hűtés karbonlábnyomának csökkentésében
Kerekes Sándor professzor emeritus, Budapesti Corvinus Egyetem, az MKT Környezetgazdasági Szakosztályának elnöke
A fenntartható fejlődési célok mint „vad” problémák